Az EU hozzájárult, hogy szigorúan védettről védettre változtassák a farkasok természetvédelmi státuszát

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot, mely azt célozza, hogy a farkasok uniós természetvédelmi státuszát a szigorúan védettről védettre csökkentsék, összhangba hozva ezzel az uniós farkasvédelmi státuszt a vonatkozó Berni Egyezménnyel, az európai növény-, állat- és élőhelyvédelmi nemzetközi megállapodással.Az uniós tanács tájékoztatása szerint az irányelv bevezetésével a tagállamok nagyobb rugalmasságot kapnak a farkaspopulációk kezelésére. Az irányelv célja, hogy javítsák a farkasok és az emberek együttélését, és a lehető legkisebre csökkentsék a növekvő farkaspopuláció esetlegesen negatív hatását. A jogszabálynak köszönhetően a tagállamok jobban tudnak majd intézkedéseket hozni az adott regionális körülményekhez igazítva.

A tagállamoknak továbbra is biztosítaniuk kell a farkasok kedvező védettségi helyzetét. A vadállatot továbbra is szigorúan védett fajként említhetik a nemzeti jogszabályokban, és szigorú intézkedéseket hozhatnak a védelmére.

Az Európai Bizottság javaslatában azt írta: Európában több mint 20 ezer farkas él, populációik és elterjedési területük növekszik, tíz év alatt mintegy megduplázódott. Noha ez természetvédelmi sikernek számít, egyes régiókban az emberi tevékenységgel egyre gyakoribb konfliktusokhoz vezetett, különösen az állatállomány tekintetében - jegyezték meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com