Az utolsó aktív sertéspestisgócot is felszámolták Arad megyében

Az utolsó aktív sertéspestisgócot is felszámolták a magyar határ közelében fekvő romániai Arad megyében, és egy hónapja nem jelentettek újabb megbetegedést - közölte hétfőn Marcel Rosu, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA) Arad megyei igazgatója.Az igazgató az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy az utolsó aktív gócpont Varsánd (Olari) településen volt, ahol a járvány megfékezése érdekében 5600 állatot pusztítottak el. Az elmúlt hónapban nem jelentettek újabb megbetegedést a partiumi megyében, ezért a hatóságok hivatalosan is megszűntnek nyilvánították a járványt.

Marcel Rosu elmondta, hogy minden korábban bevezetett óvintézkedést feloldottak, és az érintett sertésfarm ismét folytathatja a disznóhús értékesítését. Így Arad megyében nincsenek érvényben korlátozások, de a nagy húsértékesítő vállaltokat továbbra is megfigyelés alatt tartják. A megyében 22 nagy sertésfarm van, ezekben összesen mintegy 60 ezer állatot tenyésztenek.

A varsándi gócot november második felében észlelték a hatóságok. Arad megyében októberben ütötte fel a fejét ismét az afrikai sertéspestis, akkor Aradon és Nagylakon mutatták ki a betegséget. Az idei idényben öt gócpontot jelentettek, négy esetben tenyészállatoknál, egy alkalommal a vaddisznóknál észleltek a fertőző betegségre jellemző tüneteket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com