Ázsiai kiskarmú vidrák születtek a Nyíregyházi Állatparkban

A legkisebb termetű vidrafaj, ázsiai kiskarmú vidrák (Amblonyx cinereus) egyedei születtek a Nyíregyházi Állatparkban.A hatvannapnyi vemhesség után világra jött hat kölyköt a csapat közösen neveli, jelenleg a rejtett "gyerekszobában" élnek, de hamarosan kimerészkednek majd a kifutórendszerbe - mondta Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetője kedden az MTI-nek. A szakember kifejtette, a legkisebb termetű vidrafaj megjelenésében és életmódjában is különbözik a Magyarországon őshonos és fokozottan védett európai vidrától (Lutra lutra).

Jóval kisebb a testmérete, súlya mindössze 3-5 kilogram közötti, nappal is aktív, és kevésbé vízhez kötött, mint a többi vidrafaj. Délkelet-Ázsia sekély édes és sós vízrendszereiben él, ahol elsősorban halakkal, rákokkal és kagylókkal táplálkozik. A törpevidracsalád nagyon összetartó, nemcsak a monogám szülőpár, de az idősebb utódok egyaránt részt vesznek a kicsik gondozásában.

A nyíregyházi tenyészpár mellett a tavaly született három kölyök is féltő gondoskodással vigyázza a csapat legújabb tagjait. A most kéthetes utódok körülbelül negyvennaposan fogják kinyitni a szemüket, addig anyatejjel táplálkoznak, majd várhatóan hét-kilenc hetesen kezdenek ismerkedni a vízi közeggel.

A Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján sebezhető fajként szerepel, populációja csökkenő tendenciát mutat. Mint a legtöbb faj esetében, számukra is az élőhelyvesztés és a környezetszennyezés a legnagyobb veszélyeztető tényező.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com