Brazza-cerkófok érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Brazza-cerkófok (Cercopithecus neglectus) érkeztek a Szegedi Vadasparkba, az állatkert főbejáratához közeli bemutatóban már a látogatók is megfigyelhetik a különleges megjelenésű majomfaj egyedeit - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.A nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében az első példány, egy fiatal hím tavasszal érkezett Szegedre Angliából, majd júniusban két Oroszországban született nőstény követte. Az egy hónapos karantén időszakának lejárta után történhetett meg az összeszoktatásuk.

A Brazza-cerkóf legfeltűnőbb jellegzetessége a nőstények és hímek által egyaránt hordott fehér szakáll és bajusz, valamint a feltűnő narancssárgás szemöldök. A kifejletten akár hét kilogrammos hímek jóval nagyobbak a három-négy kilogrammos nőstényeknél. A méretbeli különbség arra utal, hogy a hím több nősténnyel él egy csoportban, azonban a kutatók már találtak egy-egy monogám párból és utódaikból álló családokat is.


Ezek a cerkófok Közép-Afrikában élnek, elsősorban víz közeli erdőket kedvelik, több más majomtól eltérően kitűnő úszók. A főként reggel és délután aktív majmok elsősorban gyümölccsel, diófélékkel, magvakkal és más növényi részekkel táplálkoznak, de kisebb állatokat is elfogyasztanak. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint nem számít még veszélyeztetettnek, de a számukat az élőhelyek pusztulása és a húsukért történő vadászatuk folyamatosan csökkenti.


Az állatkertekben a fajmentő tenyészprogram sikerének köszönhetőn stabil az állománya. Jelenleg Európa több mint 30 állatkertjében közel 150 egyede él. A Szegedi Vadasparkba érkezett majmok még fiatalok, az ivarérettség határán, de a gondozók bíznak benne, rövidesen szaporodni kezdenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com