Csaknem tízezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.Az MME hétfő közleménye szerint az MME idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen 9 975 erdei fülesbagoly telelt.
    

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.
    

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma. A Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban. Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna. Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com