Családbarát programjaiért kitüntették a Budakeszi Vadasparkot

Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán Az év családbarát ökoturisztikai élménye elnevezésű díjjal tüntették ki a Budakeszi Vadasparkot - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.A vadaspark az állatvilág bemutatása mellett fejleszti szolgáltatási hátterét. A pályázatban értékelték a baba-mama kuckót, az ingyenesen kölcsönözhető terepbabakocsikat, valamint az erdő játékos megismertetését szolgáló tematikus játszóterek és tanösvények hálózatát, illetve a közösségi oldalak és képmegosztók tudatos használatát.

    
Az ökoturisztikai létesítmények és programok szervezői számára kínált felhívásra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A cím elnyerésére erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti parkok igazgatóságai, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázathattak, összesen négy kategóriában.
    

A Budakeszi Vadaspark a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében működődik a Pest megyei Budakeszin, Budapest nyugati szomszédságában. A parkot 1979-ben nyitották meg; célja a Magyarországon élő és európai vadfajok és házi állatok bemutatása. A vadaspark 26 hektáros területén természetes, erdei környezetben él 32 állatfaj mintegy 120 egyede. A létesítményt 2017-ben 182 ezer látogató kereste fel, a szervezet munkáját közel 1100 önkéntes támogatja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

A 11 éves, malinois kábítószer-kereső eb születése óta a rendőrség kötelékéhez tartozik. Hét testvérével együtt ők voltak az elsők, akik részt vettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kölyökkutya-nevelési programjában.

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

http://ujhazak.com