E.ON: 132 millió forintos madárbarát-fejlesztés Dél-Baranyában

Hat kilométernyi gerinchálózati szakaszt épített újjá és alakított a madarak számára biztonságossá Dél-Baranyában az E.ON, a beruházás összértéke elérte a 132 millió forintot - közölte az E.ON pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint az új vezetékszakasz egyszerre támogatja a szolgáltatási színvonal növelését és a természetvédelmi célokat A megújult szakasz a Siklós-Villány gerincvezeték Magyarbólytól, Virágoson és Márokon át Töttösig tartó része, amely a Duna-Dráva Nemzeti Park területén halad át. Az újjáépítés során az érintett szakaszon összesen 71 új villanyoszlopot állítottak fel.
    

Kiemelték: a beruházása nyomán a villanyoszlopokra újfajta, a természetvédelmi szakemberekkel közösen kifejlesztett, sörnyitó formájú fejszerkezeteket szereltek fel, amelyek megvédik a madarakat az áramütéstől. A közlemény azt írja: különösen fontos ez a szántóföldeken áthaladó hálózati szakaszoknál, ahol az egerészölyvek és a vércsék a terepből kimagasló villanyoszlopokra telepednek le. Emellett a védett fehér gólyák számára is előnyös a beruházás, mivel több pár a hálózaton fészkel, és a kirepülő fiókák is a hálózaton pihennek meg - közölte a vállalat.
   

A vállalat 2019 óta kizárólag olyan hálózatokat épít, amely kiküszöböli az áramütéseket, régebbi hálózatait pedig folyamatosan alakítja védetté. - közölte pénteken az MTI-vel az E.ON.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

http://ujhazak.com