Elefánt született a világra a prágai állatkertben

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Elefánt jött a világra pénteken reggel a prágai állatkerben - közölte Miroslav Bobek, az állatkert igazgatója a Twitteren.Az elefántbébi és anyja, az indiai származású Tamara egészségesek. A kis elefánt nemét egyelőre nem ismerik az állatkert dolgozói.

Az igazgató szerint napokon belül várják, hogy a Janita nevű elefánt is megszüli utódját. A most született, illetve a rövidesen megszülető kis elefántnak egyaránt az Ankhor nevű elefánthím az apja.

    
Tamara és Janita 2016-ban szültek először, a két - ma már egytonnás - elefántborjú, Rudolf és Maximilián voltak az első elefántbébik , amelyek a prágai állatkertben fogantak. Az 1931-ben megnyílt prágai állatkertben 1933 óta tartanak elefántokat. Az első, a prágai állatkertben megszületett elefánt, Sita 2013 februárjában látta meg a napvilágot. Anyja, Donna azonban 2012-ben már terhesen érkezett Prágába a rotterdami állatkertből.
   

Prágában jelenleg hét elefánt él. A csoport legidősebb tagja a Gulab nevű nőstény, aki 1966-ben került Prágába. Mindnyájan az Elefántok völgyében élnek, amelyet 2013-ban hozott létre az állatkert 500 millió koronás költséggel. Európában ez az egyik legnagyobb speciális elefántlakhely. A prágai állatkertben jelenleg mintegy 670 fajta állat látható. Az állatkertet tavaly 1,5 millió látogató kereste fel, s a cseh főváros egyik legnépszerűbb idegenforgalmi nevezetessége.    


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com