Fakókeselyű-fióka kelt ki a Szegedi Vadasparkban

Egy fakókeselyű (Gyps fulvus) kelt ki a Szegedi Vadasparkban, a több mint egy hónapos fiókát már némi szerencsével a látogatók is megfigyelhetik - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató pénteken az MTI-t.A vadasparkban gondozott keselyűpár 2015-ben érkezett a Palicsi Állatkertből Szegedre. A két madarat még fiókaként mentették ki a vízből az Uvac Nemzeti Park munkatársai 2008-ban, miután kiestek a fészkükből.
    

A pár már a korábbi években is gondos szülőnek bizonyult, nem egyszer neveltek fel utódokat, amelyek végül más állatkertbe kerültek. A fakó keselyű - egyike a négy keselyűfajnak, amely Európában is költ - elsősorban a déli országokban, a Balkánon és Ibériában él, sőt, régebben a Kárpátokban is előfordult. Magyarországon azonban ritka vendégnek számít, bár 2020 őszén egy csapat fakókeselyű Szeged közelében, Tiszasziget határában is felbukkant.
    

A nevét világos árnyalatú tollazatáról kapó egyméteres testű, akár a két és fél métert is meghaladó szárnyfesztávú madár kizárólag döggel táplálkozik, amelyet kiváló látásának köszönhetően akár 10 kilométeres magasságban körözve is észrevesz. Jellegzetes keselyűformája van, tollazata általában homokszínű, szárnya és farka feketés, a fejét és nyakát apró, fehér pehelytollak fedik. A monogám párok nehezen hozzáférhető helyekre, fákra, sziklapárkányokra építik fészküket, amelybe egy-két tojást raknak.
    

A számuk egyre fogyatkozik, az állományra a legfőbb veszélyt a mérgek jelentik, köztük is a diklofenák tartalmú gyógyszerek. Ezek az állatokban nem bomlanak le haláluk után sem, így ha egy ilyen tetemet fogyaszt el egy keselyű, a madár is elpusztulhat. India keselyűállománya emiatt jóformán kipusztult. Európában a mérgezésen kívül még az állattartási kultúra változása is hátrányosan érintette a fajt, kevesebb a szabadon legeltetett háziállat, így az otthagyott tetem is. Emellett a vadászat és a fiókák befogása is veszélyezteti a keselyűket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com