Fehér cápákra vadászó kardszárnyú delfinekről készültek különleges felvételek

Soha nem látott részletességű felvételek készültek egy csapat kardszárnyú delfinről, amint egy órán keresztül üldöznek, majd megölnek több fehér cápát a dél-afrikai partok közelében.A The Guardian jelentése alapján a felvétel drónnal készült, és tudósok szerint a kardszárnyú delfineknek ezt a fajta viselkedését még soha nem sikerült levegőből, ráadásul ilyen részletgazdagon rögzíteni. Az állatokat a Nyugat-Fokföld tartománybeli Mossel Bay kikötőváros közelében vették filmre májusban. A felvétel egyik részén az látszik, hogy öt kardszárnyú delfin üldöz egy fehér cápát. A tudósok szerint az állatok később három további cápát is szétmarcangoltak.
    

Simon Elwen, a tengeri emlősök szakértője elmondta, a kardszárnyú delfinek különösen intelligens és társas állatok. Csoportos vadásztechnikájuknak köszönhetően rendkívül hatékony ragadozók. Az óceánok csúcsragadozóiként ismert kardszárnyú delfinekről eddig is tudták, hogy cápákra vadásznak, de eddig arra csak kevés bizonyíték volt, hogy fehér cápákat is célba vesznek.
   

A felvételen látható öt orka közül egyről a tudósok már eddig is tudták, hogy támadott már meg fehér cápákat, a másik négyről azonban nem. A mostani felvétel azt bizonyítja, hogy a kardszárnyú delfinek képesek tanulni egymástól - állapították meg a héten közzétett tanulmányukban. A májusban lencsevégre kapott vadászat után a cápák eltűntek a térségből, csak egy fehér cápát észleltek a következő 45 napban. A tudósok számára ez megerősítette azt a jelenséget, hogy a cápák a támadások után menekülőre fogják egy-egy területről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com