Fekete párduc lehet a Kiskunhalason látott nagymacska

Fekete párduc lehet azon a Kiskunhalason készített felvételen, amelyen egy nagytestű macskaféle látható - közölte szerdán a rendőrség, és arra figyelmeztet, hogy senki ne próbálja befogni, sarokba szorítani az állatot.A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: az eddigi vizsgálatok alapján a felvétel valódi, és a szakemberek szerint fekete párduc lehet a videón.
    

A ragadozó kutya, macska, kecske méretű állatokkal táplálkozik, alapvetően rejtőzködő életmódot folytat - idéztek egy szakértőt -, az állat ugyanakkor kiszámíthatatlan, mivel vélhetően eddig emberek között élt, fogságban és nagy terület bejárására képes. A rendőrök a társszervekkel együtt a külterületen élőket folyamatosan tájékoztatják a vadállattal kapcsolatos információkról, és arra kérnek mindenkit, hogy ők is értesítsék a térségben élő - többek között internetet nem használó - hozzátartozóikat.
    

Egyes helyszíneken technikai eszközöket is telepítettek - közölték. A rendőrségre a videó közzététele óta több bejelentés is érkezett, azonban azok közül csak egyet lehetett a keresett állathoz kötni. A ragadozót nem találták meg, de valószínűleg az ő nyomait látták a helyszínen. Erről a rendőrség honlapján képeket is közöltek. A rendőrség továbbra is kérik a kiskunhalasiakat és a város térségében élőket, hogy ha látták az állatot vagy információjuk van vele kapcsolatban, azonnal hívják a megyei főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon vagy a 107-es és a 112-es központi segélyhívó számok egyikét.
    

A nagymacskáról Fülöp Róbert, a város polgármestere posztolt szombaton a közösségi oldalán, közzétéve azt a felvételt, amelyen az állat látható egy építkezés közelében. A polgármester a közösségi oldalán azt írta, hogy a múlt szerdai felvétel a Szegedi út környékén készült, és "az ügyben a Szegedi Vadaspark munkatársai szakmai segítséget nyújtanak".
    

November végén egy szintén a macskafélék családjába tartozó szervált fogtak be a Bükkben. Az a trópusi állat, amely nagy valószínűséggel korábban házikedvenc volt, nem sokkal később - a Fővárosi Állat- és Növénykert tájékoztatása szerint koronavírus-fertőzés miatt - elpusztult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com