Földkábelbe helyezték a villamos szabadvezetéket Kunpeszérnél a túzok védelme érdekében

Átadta földkábel-fektetési projektje első szakaszát a Nemzeti Közművek Zrt. (NKM) kedden a Bács-Kiskun megyei Kunpeszér határában, ahol több mint 200 villanyoszlop által tartott szabadvezetéket bontottak le annak érdekében, hogy a környéken élő túzokok ne szenvedjenek áramütést. A Kiskunsági Nemzeti Park területén zajlott beruházás értéke 560 millió forint.Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az átadáson emlékeztetett: a madarakat fenyegető egyik legsúlyosabb veszély, hogy szabadvezetékkel ütköznek és áramütés miatt elpusztulnak. Becslések szerint akár 30-100 ezer madár is áldozatul eshet évente az ilyen jellegű baleseteknek.

    
A probléma kiküszöbölésére született 2008-ban az Akadálymentes Égbolt nevet viselő megállapodás, melynek keretében az áramszolgáltató társaságok vállalták, hogy a területükön fekvő, kiemelkedő túzok élőhelyek legkritikusabb vezetékszakaszait földkábelbe fektetik.

Kunpeszér környékén a magyarországi túzokállomány több mint 40 százaléka él, ami becslések szerint 600-650 madár.
    

A többi középfeszültségű hálózatot működtető cég is végez már, illetve tervez a jövőben hasonló projekteket megvalósítani a túzokok élőhelyein. Várhatóan nem csak a kiskunsági, hanem a dévaványai és a kis-alföldi túzokok is nagyobb biztonságban lesznek a jövőben - tette hozzá Semjén Zsolt. Kiemelte: Európában Magyarország büszkélkedhet a legnagyobb és lassanként növekedő túzokállománnyal.
    

Kunpeszér határában a Nemzeti Közművek Zrt. az első földkábelbe fektetett szakaszt adta át kedden, amellyel 17,3 kilométer szabadvezetéket váltottak ki. A tervek szerint az NKM a Kiskunsági Nemzeti Park területén összesen 35 kilométeren váltja ki a légvezetékeket. Nagy István agrárminiszter kiemelte: Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élen jár a szabadvezetékek "madárbarát" átalakítása terén. Hozzátette: nem csak a túzok, hanem a többi madár előhelyei környékén is csökkenteni kell a szabadvezetékek által okozott veszélyt.
   

Fontos, hogy az áramszolgáltatók építsék be a madárvédelmi szempontokat a rendes, ütemezett felújítások, illetve új vezetékszakaszok kiépítése során - emelte ki Nagy István, aki az agrártárca segítségére is ígéretet tett. Mint elmondta: az Akadálymentes Égbolt megállapodásban megfogalmazott cél - vagyis, hogy 2020-ig az összes, madarakra veszélyes vezetékszakaszt átalakítsák -, csak részben lesz teljesíthető, de a munkát tovább kell folytatni.
    

Ismertetése szerint több országrészben zajlottak a kunpeszérihez hasonló beruházások, összesen 3446 kilométer hosszú vezetékszakaszon szigetelték az oszlopfejeket, 120 kilométer hosszú légkábelt cseréltek le földkábellel. Az NKM hálózati társasága, az NKM Áramhálózati Kft. csatlakozott az Agrárminisztérium és a nemzeti parkok túzokvédelmi projektjéhez és vállalta, hogy azokon a területeken, ahol a legnagyobb számban élnek a védett madarak, a légvezetéket földkábelre cseréli és elbontja a vezetékrendszert tartó oszlopokat - mondta Alkér Zoltán, az NKM infrastruktúráért felelős vezérigazgató-helyettese. A mostani beruházás során több mint 200 villanyoszlopot emeltek ki.
    

Az NKM kiemelt célja a madárvédelmi szempontok szem előtt tartása, a fejlesztési irányokat az országos madárvédő szervezetekkel és a nemzeti parkokkal közösen határozza meg. A mostani projekt 2018-ban kezdődött és a továbbiakban is folytatódni fog, mivel a környezetért felelős nemzeti vállalatként ökológiai lábnyomuk csökkentésére is törekednek - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.  
    

Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója úgy vélekedett: történelmi jelentőségű a mostani beruházás, ami jó eséllyel a túlélést is jelenti a magyar puszta rejtőzködő és Európa legnagyobb testű, röpképes madarai, a túzokok számára. A túzok fokozottan védett faj, természetvédelmi eszmei értéke 1 millió forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com