Hazaindultak a Kínában vándorló elefántok

Hazaindult a délnyugat-kínai Jünnan tartományban vándorló, 14 tagból álló elefántcsorda, amely tavaly márciusban hagyta el a tartomány déli részén fekvő, Hszisuangbannai Természetvédelmi Területet.A Global Times című kínai lap internetes oldalán megjelent cikk szerint a csorda összes tagja jó állapotban volt, és nem jelentett veszélyt az emberekre, amikor szombaton Jühszi város közelében haladtak el.
   

Vasárnap este "mesterséges iránymutatással" keltek át a Jüancsiang-folyón - számoltak be a csordát felügyelő szakértők a Hszinhua kínai állami hírügynökség szerint, hozzátéve, hogy segítség nélkül az elefántok nem tudtak volna átkelni a folyón az esős évszakban megemelkedett vízszint miatt. Egy tízéves elefántbikát még július elején visszaszállítottak az eredeti élőhelyére, miután 500 kilométer megtétele után elhagyta a csordát, és egyedül vándorolt tovább. Két másik bika pedig még korábban tért vissza a természetvédelmi területre.
    

A vándorló elefántok mozgását a tudósok drónokkal követték nyomon, szükség esetén utakat zártak le a biztonságos haladásuk garantálására, és élelemmel térítették el őket a sűrűbben lakott területektől. Kína azon kevés helyek egyike a világon, ahol a vadon élő elefántpopuláció nő a sikeres fajmegőrzési erőfeszítéseknek köszönhetően. Jünnan tartományban, az ázsiai elefántok egyetlen Kínában található, természetes élőhelyén az 1970-es években még 170 egyedből álló populáció mára 300-ra növekedett. A városiasodás és az erdőirtás azonban csökkentette élőhelyük területét, ezért lehetséges, hogy a vándorló csorda új otthont keres, ahol könnyebben juthat élelemhez. Ezeknek a hatalmas testű emlősöknek napi 150-200 kilogramm élelemre van szükségük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

A 11 éves, malinois kábítószer-kereső eb születése óta a rendőrség kötelékéhez tartozik. Hét testvérével együtt ők voltak az elsők, akik részt vettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kölyökkutya-nevelési programjában.

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

http://ujhazak.com