Himalájai fényfácán-kakasok érkeztek a debreceni állatkertbe

Bár látogatókat egyelőre nem fogadhatnak, a debreceni állatkert gyűjteménye himalájai fényfácán-kakasokkal gazdagodott - közölte az intézmény igazgatója kedden az MTI-vel.A hollandiai Amersfoort állatkertjéből érkezett színpompás jövevények már el is foglalták a röpdéjüket a velük egy térségben őshonos vörös pandák szomszédságában, ahol a tervek szerint további himalájai szárnyasfajok társaságában csodálhatják majd meg őket a látogatók az újranyitást követően - jelezte Nagy Gergely Sándor, reményét fejezve ki, hogy hamarosan tojók is érkezhetnek a kakasok mellé.

    
A Nepál és az indiai Uttarakhand állam nemzeti jelképeként tisztelt himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus) a Himalája 2500-5000 méter magasan húzódó erdőiben, cserjéseiben és hegyi lejtőin őshonos. Jellegzetessége, hogy legtöbb rokonával ellentétben fejét tollbóbita ékesíti, amely főleg a vörös, aranysárga, zöld és kék színekben pompázó kakasok esetében hangsúlyos, míg a szerényebb, barnás tollazatú tojóknál lelapul - magyarázta a szakember.
   

Hozzátette: a táplálékát képező magvak, gumók, hajtások és rovarok kiásásához nem a lábát, hanem erős csőrét használja. Párban vagy kis létszámú csapatban él, kommunikációs eszköztára pedig sokféle hangjelzést és mozdulatot foglal magában; az áprilistól augusztusig tartó párzási időszak kezdetét a hímek jellegzetes, melankolikus füttye jelzi.
    

Nagy Gergely Sándor elmondta: a himalájai fényfácánok egyedszámának csökkenése következtében a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban és immár Debrecenben látható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com