Hova tűnt a madarak fallosza?

A madárfajok hímjeinek csupán 3%-a rendelkezik olyan szervekkel, amelyek egyértelműen bizonyítják férfiasságukat - a kutatók most felfedik, hogy milyen genetikai tényező rejlik emögött az állatvilágban is szokatlan szituáció mögött.

A legtöbb madárnak nincs pénisze. Nos, nyilvánvaló, hogy nősténymadarak nem rendelkeznek ezzel a szervvel, ám a furcsaság, hogy a hímek többsége sem. A kutatók most betekintést nyújtanak az anatómiai apparátus eltűnésének genetikai hátterébe. Az alapos tanulmány A fallosz csökkenésének fejlődési alapjai a madarak evolúciója során (Developmental Basis of Phallus Reduction During Bird Evolution) címen látott napvilágot, amelyet Ana Herrera és munkatársai publikálták a Current Biology című szaklapban.

A tanulmány állítása szerint a madárfajok hímjeinek mindösszesen 3%-a büszkélkedhet behatolásra alkalmas szervekkel. A kacsák és más vízi szárnyasok például különösen jól fel vannak ruházva. Mindazonáltal a legtöbb madár csupán kezdetleges felszereléssel van megáldva, ha egyáltalán. Hogy a pénisz rejtély végére járjanak, a kutatók csirke és kacsa embriókat hasonlítottak össze. Ugyanis ebben a korai fejlődési szakaszban mindkét fajnál megfigyelhető, hogy a hímtagok elkezdenek növekedni. Ám a csirkék esetében ez az úgynevezett "nemi dudor" összezsugorodik mielőtt a tojások felrepednek. Mindezekért pedig a Bmp4 nevzetű gén felelős.

A Bmp4 tulajdonképpen azt az üzenetet küldi a sejteknek, hogy legyenek öngyilkosok. A sejtelhalás ilyen formája hasonló módon azért is felelős, hogy a madárfajoknak nem nő fogazatuk. A hím kiscsirkék esetében pedig azt eredményezi, hogy fallosz visszafejlődik.

Az viszont, hogy mindez miért is történik, még mindig nem világos. Lehetséges, hogy a nőstények ezáltal nagyobb teret nyernek, hogy jobban megválogassák jövőbeli partnerüket. Azok a hímek ugyanis, amelyek rendelkeznek külső felszereléssel, előszeretettel teszik közszemlére, amijük van. A kevésbé szerencsések viszont jobb híján, a nőstény szoknyája mögött kullognak.

Forrás: www.scientificamerican.com