Idén már 823 órányi állatvédelmi előadást tartottak polgárőrök
Idén már 823 órányi állatvédelmi előadást és bemutatót tartottak az Országos Polgárőr Szövetség kutyás szolgálati és állatvédelmi tagozatának tagjai - közölte a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kedden az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, a tagozat szakmai előrejelzései szerint ez a tevékenység az év hátralévő részében tovább bővül. Hozzátették, országos viszonylatban ez éves szinten mintegy 5000 órányi "állatvédelmi tevékenységet prognosztizál" az évre.
Jelezték, a polgárőrség az ország legnagyobb önkéntes közössége 68 ezres tagjával, valamint további 2200 ifjú polgárőrrel; rendszeresen jelen vannak az iskolákban és rendezvényeken, ahol a felelős állattartásra nevelnek.
Emlékeztettek arra, hogy a polgárőrség állatvédelem iránti elkötelezettsége nemcsak erkölcsi kérdés, hanem jogszabályban rögzített feladat is. Azt írták, az állatvédelmi program a gyakorlatban elsősorban a helyi polgárőr egyesületek bűnmegelőzési járőrszolgálatai során valósul meg, az általuk tapasztalt vagy a lakosság által bejelentett állatvédelmi ügyeket a jelenleg finomhangolás alatt álló jelzőrendszer útján továbbítják a rendőrség, a jegyző vagy más illetékes hatóság felé. Rámutattak, az illetékességgel rendelkező állatvédelmi hatóság mielőbbi értesítése már önmagában is hatékony segítség.
A polgárőrség nem állatmentéssel foglalkozik, hanem jelző és közvetítő szerepet tölt be a rendszerben, támogatva a hatóságok munkáját. A helyi civil állatvédő szervezetekkel való együttműködés szintén fontos eleme a hatékony és gyors beavatkozásnak, amely a települési állatvédelem egyik kulcsa - írta közleményében az alapítvány.
(Forrás: MTI)
Közleményükben azt írták, a tagozat szakmai előrejelzései szerint ez a tevékenység az év hátralévő részében tovább bővül. Hozzátették, országos viszonylatban ez éves szinten mintegy 5000 órányi "állatvédelmi tevékenységet prognosztizál" az évre.Jelezték, a polgárőrség az ország legnagyobb önkéntes közössége 68 ezres tagjával, valamint további 2200 ifjú polgárőrrel; rendszeresen jelen vannak az iskolákban és rendezvényeken, ahol a felelős állattartásra nevelnek.

Hozzászólások