Indiai orrszarvú született a Nyíregyházi Állatparkban

Indiai orrszarvú született a Nyíregyházi Állatparkban - közölte az állatkert az MTI-vel.A borjú a világon a nyolcadik, amely zárt tartási körülmények között született az idén - olvasható a közleményben. Az anyaállatnak, a 11 éves Arunának és a 18 éves apaállatnak, Hansnak ez az első közös utódja.

A csaknem 20 éves bikához köthető az ország első indiai orrszarvú borja is, akinek a 14 éves Jázmin nevű tehén adott életet 2018-ban.
    

A jelenleg 62 kilogrammos újszülött állat mindennapjait folyamatosan figyelemmel kísérik az állatkert dolgozói, aki a naponta elfogyasztott 20-30 liternyi anyatejnek köszönhetően minden nap 1-2 kilogrammot gyarapszik. Ivarérett korára testtömege elérheti akár a 2500 kilogrammot is - írják. Az országban csak a Nyíregyházi Állatparkban szaporodó indiaiorrszarvú-csapat jelenleg a három ivarérett állatból áll, melyek az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram által kerültek a városba. Az idén 25 éves állatkert komoly szakmai sikerként könyveli el a most született indiai orrszarvú bikát és a 11 hete világra jött afrikai elefánt borjút, hiszen a két leginkább veszélyeztetett vastagbőrű tenyésztése nehéz feladat zárt tartási körülmények között.
    

Az indiai orrszarvúak ivarérett korukra 1800 és 2700 kilogrammos tömeget érhetnek el. A páncélos orrszarvúnak is nevezett állatnak egy tülke van, melyet a nőstény és hím egyaránt visel. Barnásszürke bőrük 2-5 centiméter vastag, gazdagon redőzött, emiatt a megjelenésük a középkori lovagok páncélzatára emlékeztet.  
    

A faj védelme érdekében az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) Fajmegőrzési Programot (EEP) állított fel, melynek keretében jelenleg 171 egyedet tart 67 állatkert.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com