Ismét kardszarvú antilop született a debreceni állatkertben

Két héttel azután, hogy első alkalommal született kardszarvú antilopborjú a debreceni állatkertben, március 25-én újabb kis antilop jött a világra a Nagyerdőben - közölte az intézmény igazgatója csütörtökön az MTI-vel.Nagy Gergely Sándor közleménye szerint Karibo szépen cseperedik, és egyre gyakrabban látható, ahogy anyja gondoskodása mellett ismerkedik környezetével és tíz nappal idősebb társával, Kellannal.
    

Ivarérett korba lépésüket követően az utódok másik állatkertbe költöznek majd az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EEP) keretében, idén azonban még végigkövethetik fejlődésüket a látogatók az Afrika-panoráma soron - mondta az igazgató, megjegyezve, hogy a vadon már kihalt, különleges afrikai faj egyedei csak Debrecenben láthatóak Magyarországon.
    

Az egykor egész Észak-Afrikában elterjedt kardszarvú antilop (Oryx dammah) nevét a szablyaszerűen görbülő szarváról kapta. Testfelépítése és táplálkozása remekül alkalmazkodott a sivatagos és félsivatagos élőhelyekhez és az esetleges vízhiányhoz: 46 fokos testhőmérséklet mellett sem kezd verejtékezni, így akár hónapokig is megél ivóvíz nélkül, pusztán az elfogyasztott fűfélék nedvességtartalmát hasznosítva.


A természetben domináns bikák vezette, maximum 40 fős csordákat alkot, amelyek akár több száz kilométert is vándorolnak megfelelő legelőhely után kutatva - magyarázta Nagy Gergely Sándor. Hozzátette: a faj természetes élőhelyéről való eltűnésének oka a legeltetés miatti élőhelyvesztés és táplálékhiány, illetve a túlzott vadászat. Az IUCN Vörös Listája szerint vadon kihalt besorolás mellett szerepel a washingtoni egyezmény (CITES) nemzetközi kereskedelemmel szemben védettséget nyújtó I. mellékletében is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

http://ujhazak.com