Ismét látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állatkertben

Ismét látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol hatszáznál is több látványos külsejű trópusi lepkével találkozhatnak a látogatók.A budapesti állatkertben pénteken megnyitott a Lepkekert, ahol a látogatók be is sétálhatnak a lepkék közé, így testközelből figyelhetik meg az állatok mozgását, táplálkozását, vagy akár a születését is - közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert az MTI-vel.

A közlemény szerint a Lepkekert az intézmény egyik népszerű szezonális látványossága, amely tavasztól őszig van nyitva. A 240 négyzetméter alapterületű bemutatóhely 1200 köbméternyi légterében most 22 különböző trópusi lepkefaj hatszáznál is több egyedét lehet megnézni testközelből, hiszen a lepkék időnként rá is szállnak az emberekre. A bemutatott fajok a trópusi Közép- és Dél-Amerika gazdag lepkefaunájának képviselői közül kerülnek ki.

A lepkék egy Costa Ricában működő lepkefarmról érkeztek légi úton, bebábozódott állapotban. A bábokat, amelyeket a Lepkekert közepén lévő üvegvitrinben, a bábszekrényben helyeztek el, a látogatók is megnézhetik, és láthatják azt is, amint egyik-másik bábból épp kikel az imágó, azaz a kifejlett lepke. A gondozók rendszeresen kinyitják a bábszekrény ajtaját, hogy a frissen kikelt lepkék kiröppenhessenek, és csatlakozhassanak a Lepkekert légterében lévő társaikhoz.

A lepkéket nemcsak repülés vagy pihenés, hanem táplálkozás közben is meg lehet figyelni. Az állatok számára egyrészt édes trópusi gyümölcsöket, félbevágott banánt vagy narancsot tesznek ki, de emellett kis fiolákban mesterséges nektárt is biztosítanak számukra. Emellett a helyszín trópusokat idéző növényzete is táplálékul szolgál nekik, hiszen az itt látható növényfajok között több olyan is akad, amelynek a nektárját szívesen fogyasztják. Ilyen például a sétányrózsa és a csillagcsokor is. A sétányrózsa ráadásul őshonosnak számít a trópusi Közép- és Dél-Amerika azon vidékein is, ahol a bemutatott lepkefajok jó részének természetes élőhelye található.

Mivel a Lepkekertben a közönség egy térben van a lepkékkel, az állatkert mindenkit arra kér, hogy óvja ezeket a törékeny állatokat és ne nyúljanak hozzájuk, hogy minél többen és minél tovább láthassák ezeket a különleges élőlényeket.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2000 óta minden szezonban megnyílik a Lepkekert, amelynek helyszíne az idők során többször is változott, jelenlegi helyén, a Pálmaház szomszédságában 2014 óta működik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com