Karanténba kerültek a fővárosi állatkert pelikánjai

Karanténba került a Fővárosi Állat- és Növénykert 57 pelikánja és 46 másik vízimadár, amelyeket ezért átmenetileg a nagyközönség sem láthat.A rendkívüli intézkedés oka, hogy két elpusztult pelikánból a madárinfluenzáért felelős, H5N1 altípusba tartozó vírus jelenlétét mutatták ki - tájékoztatta az állatkert pénteken az MTI-t. A vírust, amelyet elsősorban a vadon élő, vonuló vízimadarak terjesztenek, minden valószínűség szerint az állatkerti Nagy-tóra látogató vadmadarak vitték be.
    

A városligeti intézmény szakemberei azonnal értesítették az illetékes hatóságokat, majd a Nébih munkatársaival közösen elvégzett helyszíni szemle alapján született döntés a szükséges intézkedésekről. Az érintett 103 egyedet a fővárosi állatkert és a Nébih szakemberei speciális előkészületek után egyenként befogták és megvizsgálták. Ezután az állatkertnek a közönség által nem látogatható részén kialakított karanténba kerültek, ahol lehetőség van arra, hogy az állatokat kis csoportonként elválasszák egymástól is.
    

A madaraktól egyenként vett minták egyikéből sem lehetett kimutatni a vírust, így minden jel arra mutat, hogy a gyors intézkedéssel a vírus belső terjedését eddig sikerült megállítani - közölték. Az intézkedések az állatkert szokásos látogatási rendjét annyiban érintik, hogy a rózsás és a borzas gödényeket, valamint a Krokodilház melletti récés tavacska és a fekete hattyúk tavacskájának lakóit a nagyközönség átmenetileg nem láthatja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com