Kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Vörös óriás (Macropus rufus) és Bennett-kenguruk (Macropus rufogriseus) születtek a Nyíregyházi Állatparkban, néhány kölyök kengurut már láthatnak a kifutókban a látogatók.Az országban csak itt látható vörös óriáskenguru tenyészcsapat jól érzi magát a parkban, állományuk évről évre gyarapszik, az elmúlt időszakban pedig mindhárom ivarérett nősténynek született utóda - közölte Révészné Petró Zsuzsa zoológiai osztályvezető hétfőn az MTI-vel.

    
Elmondta, a kölykök fejletlenül jönnek a világra, születésükről jó ideig az állatpark szakemberei sem tudtak. Születésük után a csupasz és vak, mindössze 0,75 grammos állatoknak csupán annyi ereje van, hogy bemásszanak anyjuk erszényébe, ahol a mellbimbóra tapadnak és hetven napig el sem eresztik. A biztonságot nyújtó erszényben kezdenek fejlődni és körülbelül százötven naposan dugják ki először fejüket, ekkor már sokkal jobban hasonlítanak a felnőtt egyedekre - magyarázta a szakember.
    

Emiatt a maguk a gondozók sem tudják még, pontosan hány utód születhetett - jegyezte meg. A kölykök növekedésük alatt egy több időt töltenek az erszényen kívül, 240 naposan pedig végleg elhagyják azt, de még körülbelül három-négy hónapig visszajárnak anyatejet szopni. A szerencsésebb vendégek meg is pillanthatják a jelenleg öt-hat hónapos kölyköket, akik általában anyjuk erszényéből kikandikálva, vagy a legnagyobb már az erszénytől elbúcsúzva szemléli a külvilágot.
    

A vörös óriáskenguru kölykök már most akkorák, mint a szomszédságukban élő Bennett-fajta kifejlett és ivarérett egyedei - mondta Révészné Petró Zsuzsa. Hozzátette, a Bennett-kenguruknál tíz ivarérett nősténynek lehetnek utódai, pontos számukat csak három-négy hét múlva lehet majd megállapítani. A vörös óriáskenguru a világ legnagyobb ma élő erszényes állata, tudományos neve vörös nagylábút jelent, mivel tekintélyes, hosszú hátsó láb jellemzi. Míg a nőstény mindössze 40 kilogrammos, a hím akár 90 kilogramm testtömegű is lehet, magassága elérheti a 170-180 centimétert. Tápláléka általában igen alacsony tápértékű fűfélékből áll, de cserjék leveleit is szívesen fogyasztja.
    

Az Ausztrália ikonikus állata belső, vízben szegény területein élő emlős - táplálékban gazdag időpontban - akár száz egyedből álló csoportokban is élhet, és képes akár óránkénti 50 kilométeres sebességgel ugrálni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com