Két nőstény borjúfóka érkezett a Szegedi Vadasparkba

Két nőstény borjúfóka (Phoca vitulina) érkezett a Szegedi Vadasparkba a Barcelonai Állatkertből - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.A hosszú utazást követően a két állat örömmel hagyta ott szállítóketrecét, és merült el a vadasparki fókamedence vízében. Ahhoz, hogy az utazás, majd az átállásuk minél zökkenőmentesebb legyen, a gondozójuk is velük tartott, sőt, pár napot Szegeden töltve adta át a legfontosabb tudnivalókat.

    
Cleo és Hercula bár még ismerkednek az új otthonukkal, viszonylag nyugodtnak tűnnek, amit az is jelez, hogy elfogadják a heringet a szegedi gondozók kezéből is.

A trénerek arra törekszenek, hogy a fókák hamar megtanulják a Szegeden már bevált gyakorlatokat, melyek amellett, hogy jó játékot jelentenek, alkalmasak arra is, hogy a szakemberek folyamatosan vizsgálják az állatok testi kondícióját, felismerve esetleges betegségeiket anélkül, hogy a számukra veszélyes altatáshoz kellene folyamodni.
    

A két új fóka Helga, a hároméves szegedi fókalány mellé érkezett. Az állat a múlt év végén egyedül maradt, miután a szülei egy gyógyíthatatlan betegségben elpusztultak. A hím, Haggar szívférgességben szenvedett, amely főként kutyákat érintő betegség. A Dirofilaria immitis fonalféreg okozta kór körülbelül tíz éve jelenhetett meg Magyarországon, feltehetően a globális klímaváltozással járó felmelegedés következtében.


A szúnyoggal terjedő parazitafertőzés halálos a gazdaállatra - ahogy bebizonyosodott - a borjúfókákra is. A fonalférgek ellen megelőző kezeléssel lehet a legbiztosabban védekezni, melyet már a borjúfókák is kapnak. Az Atlanti- és a Csendes-óceán partközeli, kevésbé sós vizeiben őshonos borjúfókák a leggyakoribb fókafajnak számítanak. Régebben húsukért és zsírjukért vadászták, és ma is sok példány sérül meg vagy pusztul el, amikor beleakad a halászhálókba.
    

A kifejlett példányok tömege elérheti a 170 kilogrammot, testhosszuk pedig megközelítheti a két métert. A faj egyedei a természetben halakkal, rákokkal és puhatestűekkel táplálkoznak, az állatkertekben pedig heringet és tintahalat kapnak. A fókák a szárazföldön nehézkesen mozognak, a vízben viszont annál fürgébbek. Idejük nagy részét a táplálék keresésével töltik, egy nap négy-nyolc kiló halat is elfogyasztanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com