Kezdődik a bajba jutott "panelrécék" szezonja

Március-áprilisban kezdődik a bajba jutott "panelrécék" szezonja, amelynek oka, hogy a költésre készülő tőkésréce-tojókat vonzzák a magas épületek, így nem megfelelő helyekre építik fészkeiket a kikelő fiókák számára - hívja fel a figyelmet közleményben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).Az elmúlt évtizedben új madárvédelmi problémaként jelentkezik a fővárosi épületek erkélyein, lapostetőin költő tőkés récék március-májusi kelési időszaka. Ilyenkor találkozhatunk tetőn szaladgáló vagy utcán mászkáló röpképtelen récefiókákkal, melyek a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak vagy nagy magasságból leesve halálra zúzhatják magukat - olvasható a tájékoztatásban.

    
A közlemény szerint ezeken a bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni. A fiókák kikelését követően a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve (a madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók) a közeli Dunához, nagyobb vízhez lehet vinni, ahol nyugodtan elengedhetjük őket. A többnyire talajon fészkelő ludak, récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat.


A fészekhagyó fiatalok vastag és tömött, levegővel teli tollazata az azonnali úszóképesség mellett a sok méter magasan lévő fészekből kiugró fiatalok testi épségét is biztosítja, nagy százalékban megóvva őket a becsapódás végzetes sokkjától. Balesetek természetesen ennek ellenére is előfordulnak, de összességében a tortúrát mindig túléli annyi fióka, hogy a kockázat megérje a szülőknek, a fajnak.
   

Madaraknál is ismert a szupernormális viselkedés, amikor az erős motivációs (többnyire a fajfenntartáshoz kapcsolódó) hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő, többnyire a rekorddöntési kísérletnek tűnő dolgot tesz. Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen szupernormális kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkésréce-tojók számára, melyek így a fészkeiket a majdan kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre építik.
    

Új jelenség, hogy az eredetileg kavicsos zátonyokon, fövenyeken fészkelő kis lile is fel-felköltözik gyönkaviccsal burkolt lapos tetőkre (elsősorban településszéli szuper- és hipermarketek tetőire), ahol fészekhagyó röpképtelen fiókái hasonló problémával szembesülnek, mint a récék - olvasható az MME közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

A 11 éves, malinois kábítószer-kereső eb születése óta a rendőrség kötelékéhez tartozik. Hét testvérével együtt ők voltak az elsők, akik részt vettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kölyökkutya-nevelési programjában.

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

http://ujhazak.com