Kutyaharapást szőrével

A Készenléti Rendőrség (KR) Személyvédelmi Főosztálya által szervezett személyvédelmi alaptanfolyam (SZVAT) résztvevői elérkeztek a második modulhoz, melynek során a KR Kutyás Alosztálya szimulációs gyakorlattal támogatta a kutyatámadások kezelésének és elhárításának elsajátítását.Az elméleti oktatáson Kiss István főtörzszászlós és Labbancz Miklós őrnagy ismertették a kutyatámadások különböző típusait, valamint fontos ismereteket osztottak meg az ebek viselkedéséről, ösztöneikről és a gyakorlati tapasztalataikról.

„A kutya alapvetően kerüli a konfrontációt. Azonban egy félénk állat is támadhat, ha nem lát más kiutat egy számára fenyegető helyzetből” – hangsúlyozta Labbancz Miklós, és hozzátette, a falkákba verődött kóbor kutyák különösen veszélyesek lehetnek az emberre, mivel zsákmányszerzés céljából vadásznak. Az ilyen típusú támadások ellen rendkívül nehéz hatékonyan védekezni, hiszen ezek az állatok nem csupán ráharapnak az áldozatukra, hanem marcangolni is kezdik. Amennyiben táplálkozási tapasztalataik révén ismerik a vér ízét, zsákmányszerzési ösztöneik még inkább felerősödhetnek.

A SZVAT gyakorlati részében a képzésen jelen lévők teljes védőfelszerelésben tapasztalhatták meg, milyen érzés szembenézni a szolgálati kutyákkal, mielőtt azokat kiképzőik elfogásra utasították volna. A feladat kivitelezésére a kiképzők, Lakó Richárd törzsőrmester és Takács Zsolt törzszászlós három kutyát választottak ki: egy idősebbet, egy fiatalabbat és egy nagyobb testű ebet. Mindhárom állat azonnal felismerte a helyzetet, és a kiképzőik jelzésére rögtön munkához is láttak.

A résztvevők meglepetéssel tapasztalták, hogy a kutyák saját testsúlyuknál nagyobb erővel is képesek húzni. Miután az állat megtalálta a tökéletes fogást a védőruha ujján vagy hátán, csak kiképzője utasítására engedte el azt. Az volt a célja, hogy a támadó a földre kerüljön.

Erre leginkább tömegrendezvényeken van szükség, amikor bármely irányból érkezhet támadás. Az oktatók a gyakorlat végén kiemelték, a négylábúak hatalmas segítséget jelentenek a rendőrök számára, hiszen villámgyorsan reagálnak, és bármilyen veszély vagy támadás esetén kiállnak gazdáikért.

CSÓKÁSI ANNAMÁRIA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

http://ujhazak.com