Kuvaszt népszerűsítő kiadvány jelent meg a hungarikum bizottság támogatásával

Nemzeti kincsünk a kuvasz címmel jelent meg könyv a hungarikum bizottság támogatásával; ebből az alkalomból beszélt a magyar kutyafajták népszerűsítésének támogatásáról a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hétfőn sajtótájékoztatón.V. Németh Zsolt leszögezte, hogy az agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését: több tízmillió forintos forrást biztosítanak például DNS-alapú vizsgálatokra és a népszerűsítő programokra is. Hozzátette, hogy a hungarikum bizottság pályázata lehetőséget ad akár könyvkiadásra is, erre volt példa a kuvaszt népszerűsítő kiadvány támogatása. Úgy fogalmazott, hogy a kuvasz "jellemvonásai alapján alkalmas arra, hogy a 21. században is az ember társa maradjon", ennek érdekében például január 1-től már a törzskönyvezésének költségeit is megtéríti az agrártárca.

    
A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés 2003-ban a magyar kutyafajtákat nemzeti kinccsé nyilvánította, majd 2017-ben a hungarikum bizottság mind a kilenc magyar kutyafajtát, közte a magyar kuvaszt is hungarikummá minősítette. V. Németh Zsolt megerősítette, hogy támogatnák a hasonló kedvezményeket más kutyafajtáknál is, és azt is megjegyezte, hogy az agrártárca hamarosan kiírja az idei hungarikum-pályázatot, amelynek egyik célterülete a népszerűsítő kiadványok.
    

Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke ismertette, hogy tavaly csaknem 300 kuvaszt törzskönyveztek, szemben az elmúlt húsz évvel, amikor évente körülbelül 200 körüli egyed született.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com