Lázár: több mint 40 milliárdos fejlesztések a fővárosi állatkertben 2020-ig

Több mint 40 milliárd forint értékben valósulhatnak meg fejlesztések a fővárosi állatkertben 2020-ig - közölte Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.Lázár János tájékoztatása szerint a Hermina úton 5,7 milliárd forintos beruházással a tervezett 450 férőhely helyett 700 férőhelyes mélygarázs épül. Az állatkertben év végére, jövő év elejére meseparkot alakítanak ki, ennek közel 1,7 milliárdos többletköltségét vállalja a kabinet.

A projektnek - amelyről Tarlós István főpolgármester és Persányi Miklós az állatkert vezetője adott tájékoztatást - része még egy biodóm megépítése is, amelyre mintegy 34 milliárdot fordítanak majd. Lázár János jelezte: a kabinet tájékoztatót hallgatott meg a Liget projektről is. A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány a nyugdíjbiztosítási főigazgatóságot az államkincstárba integrálja. Mint mondta, az elmúlt fél év-egy év tapasztalatai cáfolják, hogy a háttérintézmények megszüntetése, átszervezése veszélyeztetné a magyar állam működését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com