Madarász- és ízeltlábú-bemutatót tart a 60 éves Pécsi Állatkert

Madarász- és ízeltlábú-bemutatóval, s egyebek mellett relikviák kiállításával ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Pécsi Állatkert augusztus 20-án és 21-én.A rendezvényen lesznek játékos foglalkozások és lovaglás is, az első napon a 10 órai nyitásra érkezőket születésnapi tortával fogadjuk - írta az intézmény az MTI-hez eljuttatott szerdai tájékoztatójában, hozzátéve: ekkor kerül sor Sinkó András Őzek című zöldmázas pirogránit szobrának átadására, amely 54 éven át díszítette az állatkert bejáratát.

    
Kitértek rá, az elmúlt évtizedek állatkerttel kapcsolatos fotóiból, sajtóanyagaiból, relikviákból álló kiállításhoz várják vendégeik, továbbá a mecsekoldali létesítmény egykori építésében közreműködő helyiek tárgyait, történeteit, régi képeit. Arra kérik őket, a bemutatásra szánt emlékeiket adják le az állatkert pénztárában, illetve küldjék el az info@pecszoo.hu címre.
    

Emlékeztettek arra, hogy a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium 1960. augusztus 19-én Mecseki Állat- és Növénypark néven nyílt meg "a közösség erejéből és munkájának" köszönhetően, benne kezdetben a hazai élővilágot képviselő fajok leltek otthonra. A 2016-ra 1,8 milliárd forintból megújult és immár mintegy 300 állatfaj 1500 példányát bemutató, önkormányzati fenntartású, állatkert egyre népszerűbb, tavaly 150 ezer látogatót fogadott.
    

A 4,5 hektáron elterülő létesítmény idén tavasszal azonban nehéz helyzetbe került: a koronavírus-járvány miatt két hónapon át nem nyithatott ki, s így a működése szempontjából jelentős bevételektől esett el. Megsegítésére Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület-KDNP pécsi városházi képviselőcsoportjának vezetője áprilisban adománygyűjtést indított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com