Magyar dobogós helyek az Európai Madármegfigyelő Napokon

Két kategóriában, a rendezvényhelyszínek, valamint a résztvevők számát tekintve is dobogós lett Magyarország a 27. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen.A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon idén harminc BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt - tájékoztatta az MME hétfőn az MTI-t.

   
Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában a koronavírus-járvány ellenére a tavalyinál is jóval több, 1722 helyszínen mintegy hatmillió madarat figyelt meg a 23 915 résztvevő. A közlemény kiemeli: a világ egyik legjelentősebb madártani hagyományával rendelkező Magyarország minden évben jól szerepel az országok közötti játékos versenyben. Idén Oroszország (810) és Hollandia (212) mögött a harmadik legtöbb rendezvényhelyszín (194) volt hazánkban, a résztvevők számát tekintve pedig Oroszország (6487) mögött a második helyen végzett Magyarország 3016 fővel.
    

Szintén az élmezőnyben, a negyedik helyen végzett Magyarország 469 851 megfigyelt madárszámmal. A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj nemzetközi viszonylatban az apácalúd, a seregély és az erdei pinty volt, Magyarországon a legtöbb alkalommal seregélyeket (246 049), darvakat (31 576) és nyári ludakat (29 185) észleltek. A legritkább faj egy Sződligeten gyűrűzött, Ázsiában fészkelő vándorfüzike volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com