Magyar pásztorkutyák terelőversenyét rendezik meg az Ős-Dráva Látogatóközpontban

Magyar pásztorkutyák terelőversenyének ad otthont augusztus 12-én a dél-baranyai Szaporcán található Ős-Dráva Látogatóközpont - közölték a szervezők az MTI-vel.A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) és a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület rendezésében megvalósuló egész napos eseményen a magyar pásztorkutyák őshonos juhok hajtásában, terelésében versengenek majd. A rendezvény egyúttal a magyar pásztorkutyák idei országos terelőbajnokságának negyedik minősítő fordulója is.     


A tájékoztatás szerint a program alatt úgynevezett ösztönpróba keretében mód nyílik a juhokat eddig még nem látott pásztorkutyák terelési képességének felmérésére is. A programon a hagyományos pásztorviseleteket és -eszközöket is láthatják az érdeklődők, a résztvevőket íjászat, kisállat-simogató, természetismereti foglalkozások, gyerekprogramok, valamint a helyi termelők és kézművesek bemutatója is várja.     


A DDNPI tájékoztatója felidézte: évszázadokon át a legeltető állattartás képezte Magyarország mezőgazdaságának gerincét; az országban felhizlalt, majd külföldre hajtott jószágok sokasága miatt Európa éléskamrájának is nevezték hazánkat. A tavalyi szaporcai alkalmon mintegy hatvan kutya versenyzett, amelyet mintegy hatszáz érdeklődő követett - mondta el az MTI érdeklődésére Komlós Attila, a DDNPI marketing és kommunikációs menedzsere, aki szerint az idei megmérettetésre a legutóbbinál is több nézőt várnak.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com