Megkezdte hazaútját Magyarországra a legkorábban visszatérő gólya

Elindult Magyarországra Izraelből a Báró nevű jeladós fehér gólya, amely társai közül valószínűleg a legkorábban tér vissza Magyarországra minden évben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteki tájékoztatása szerint Báró már Törökország felett repül. Fajtársai többnyire csak március végén, április elején jelennek meg a magyarországi fészkeiknél, ám Báró gyakran már február végén megérkezik.

A hazatérés pillanatát a nagyközönség is átélheti a madár fészkét figyelő webkamera révén (http://golya.mme.hu/golyakamera/orhalomstream/).

A szakemberek egészen tavalyig nem tudták, hogy mi áll a gólya viselkedésének hátterében. 2016 tavaszán aztán sikerült műholdas jeladóval megjelölni a madarat, aminek köszönhetően kiderült, hogy Báró nem a hazai állomány fő telelőterületére, Szudánba és Csádba, hanem csupán Kis-Ázsiába, Izrael térségébe vonul.

Ez a rövidítés jelentős, sok ezer kilométeres megtakarítást jelent, ezért tud Báró - a többieknél jelentősen nagyobb kockázatot is vállalva - korábban megérkezni Magyarországra. Az idei korai indulás jelentős kihívásokkal indult Báró számára. A madarat az Anatóliai-fennsíkon a magyarországi viszonyokat idéző hideg, nappal is tartós fagyok fogadták. Ennek ellenére jól halad és a hétvégén valószínűleg el is éri Európát. Báró útját egy folyamatosan frissített térképen lehet nyomon követni a http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_265=265# oldalon.

A legtávolabb telelő két magyar fehér gólya eközben még mindig jó hatezer kilométerrel délebbre, Mozambik és a Dél-Afrikai Köztársaság szavannáin telel. Mindazonáltal a madarak vonulása - egyetlen faj esetében - sem köthető sem ősszel, sem tavasszal egy adott időponthoz. A madárvonulás mindössze egy hónapig, júliusban szünetel csak Magyarországon, mivel a legkésőbb érkező halvány gezék csak június elején-közepén érnek haza, miközben a legkorábbi indulók, például a fehér gólyák, már augusztusban megkezdik az őszi vonulást.

A február azért különösen fontos a magyarországi madárállományok szempontjából, mert a hosszú távú vonulók többsége ekkor kezdi meg a végső felkészülést a hosszú hazaútra. A gyűrűzési adatokból azt is tudják a szakemberek, hogy a fecskék esetében - és gyaníthatóan a többi fajnál is - a legerősebb szuperhímek indulnak el a legkorábban, így nekik jutnak a legjobb fészkelőterületek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com