Megújult a Margitszigeti Kisállatkert madárröpdéje

Megújult és ismét használatba került a mentett ragadozó madarak röpdéje a Fővárosi Állat- és Növénykert által működtetett Margitszigeti Kisállatkertben.A korszerűsítéssel kapcsolatos kiadásokat az állatkert a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékának felajánlásaiból fedezte. A nemrégiben elkészült madárröpdében már egy tucat egerészölyvet, egy rétisast és egy pusztai sast láthatnak az érdeklődők - közölte a városligeti intézmény szerdán az MTI-vel.

A Margitszigeti Kisállatkertben több mentett madár is él, ugyanis a budapesti állatkert kiterjedt természetvédelmi tevékenységének részeként vadállatmentéssel, ezen belül madármentéssel is foglalkozik - olvasható a közleményben.

Mint írták, a Magyarországon honos, védett vagy fokozottan védett állatfajok bajba került, sérült, legyengült, emberi gondoskodásra szoruló egyedeinek nagy számban segítenek: tavaly például több mint 2600 mentett állat, nagyrészt madár került az állatkert vadállatmentő központjába.

A tájékoztatás szerint a vadállatmentés célja, hogy az állatok a rehabilitációt követően ismét emberi segítség nélkül tudjanak boldogulni.

Amikor ez bekövetkezik, az állatkerti szakemberek természetes élőhelyükön engedik szabadon őket, legtöbbször a helyszínt jól ismerő, természetvédelmi partnerszervezeteknél dolgozó munkatársakkal együttműködve.

Előfordulnak azonban olyan mentett állatok is, melyeket már nem lehet elengedni, mert sérülésük olyan jellegű, hogy segítség nélkül már nem tudnának a vadonban boldogulni. Az ilyen egyedekről az állatkert hosszú távon is gondoskodik, az el nem engedhető, mentett állatok közül sok példány a Margitszigeti Kisállatkertbe kerül.

A kisállatkert ragadozómadár-röpdéje is mentett, de a sérülésük jellege miatt el nem engedhető madaraknak ad otthon. Az eredeti madárröpde műszaki állapota azonban bő két évtized alatt annyira leromlott, hogy annak teljes körű felújítása és korszerűsítése elengedhetetlenné vált - mutattak rá, felidézve, hogy a múlt évben az szja-bevallás, valamint az adó 1 százalékának rendelkezési időszakában az állatkert kifejezetten ennek a röpdének a felújítására kért támogatást.

A közlemény szerint a beérkezett hozzájárulásoknak köszönhetően a felújítási munkálatok tavaly megkezdődhettek, idén januárban pedig sikeresen be is fejeződtek. Az elmúlt napokban az állatkert munkatársai a berendezést, a madaraknak szánt ülőágakat és más tárgyakat is beszerelték a röpdébe, amely tulajdonképpen egy egész komplexum: három külön madárröpdéből - más néven volierből -, valamint a hozzájuk tartozó zsiliptérből áll. Hétfőn pedig már az első állatokat is beköltöztették: egy tucat védett egerészölyvet, egy fokozottan védett rétisast és egy szintén fokozottan védett pusztai sast.

Az szja-felajánlásokat idén a zsiráfoknak, antilopoknak, gazelláknak és orrszarvúaknak otthont adó Szavannakifutó korszerűsítésére szeretné fordítani a városligeti intézmény - olvasható a közleményben.

A jelenleg 21 állatfaj 102 egyedét bemutató Margitszigeti Kisállatkert tavasztól őszig látogatható, de az állatok nagy részét kintről, a környező sétányok felől is lehet látni, így őket az érdeklődők egész évben megtekinthetik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com