Mesterséges fészkekkel segítik a süllők szaporodását a Dunában

A Duna nyugodt folyású mellékágaiba 84 mesterséges süllőfészket helyezett el a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, segítve ezzel az egyik legnemesebb magyarországi ragadozó hal állományának szaporodását - tájékoztatta a szövetség elnöke az MTI-t.Zoltai Dániel elmondta, a programot tavaly 20 fészekkel kezdték el, majd a kedvező tapasztalatok után döntöttek a bővítésről. Az ívásra alkalmas szerkezeteket saját kezűleg készítették. A neszmélyi Duna-ágban, illetve a dunaalmási öbölben elhelyezett, több csoportban lerakott fészkeket bójákkal jelölték meg, és felirattal is figyelmeztetik a horgászokat, hogy a környéken óvatosan közlekedjenek, illetve óvják a szerkezetek épségét.
    

A szövetség elnöke kiemelte, legfontosabb célkitűzéseik között szerepel, hogy megőrizzék vizeink élővilágának sokszínűségét, a fajok változatosságát. A horgászat társadalmi elismertségének, valamint a megnövekedett állami támogatásnak és az egyre kedvezőbb törvényi szabályozásnak köszönhetően jut forrás a vizes élőhelyek és a környezet védelmére.
    

Természetes körülmények között a Dunában lerakott ikráknak csak kis részéből lesz kifejlett hal, mert a hajóforgalom és a rárakódott üledék miatt a fészket belepheti az iszap, különféle szennyeződésektől megromolhat, a lerakott ikrákat más halak is elfogyaszthatják. Az álló és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk. Ivásának ideje márciusban kezdődik, 10 fokos vízben. Az ívóhelyet a hím süllő választja, és az ikrák lerakása és kikelése alatt tisztogatással, őrködéssel gondoskodik az ivadékok biztonságáról.
    

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a megye legnagyobb civil közössége, 58 tagegyesület közös szervezete mintegy 20 ezer aktív taggal, közülük 3200 ifjúsági és gyermekhorgásszal. A szövetség rendezvényeket szervez, halgazdálkodási feladatokat lát el, valamint halőri tevékenységet végez a Duna megyei szakaszán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Az autópályás rendőröknek nem csak az emberekre kell odafigyelniük az úton.

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

A lakossági internetes szavazás alapján a 2026-os év lepkéje a nagy tűzlepke lett - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

http://ujhazak.com