Mezopotámiai dámszarvas született a Szegedi Vadasparkban

Mezopotámiai dámszarvas (Dama mesopotamica) született a Szegedi Vadasparkban, a háromhetes borjút már a látogatók is megfigyelhetik a veszélyeztetett faj erdei kifutójában - tájékoztatta Veprik Róbert, az állatkert igazgatója az MTI-t.A mezopotámiai dámszarvas állatkerti és természetvédelmi szempontból is kiemelt fajnak számít, melyet egyszer már kipusztítottnak véltek, a szegedi borjú születése mégsem számít akkora szenzációnak. A világ legritkább szarvasfajtáját 2013 óta tartják a Tisza-parti város állatkertjében, a csapat pedig évről-évre bővül egy-két borjúval.

    
A borjút szeptember 1-jén hozta világra az anyja, nemét még nem tudni, de hamarosan, az első orvosi vizsgálat alkalmával az is kiderül. A Közel-Keleten élő faj többször is előfordul az ószövetségi történetekben, de említik úgy is, mint olyan vadon élő állat, ami nem tisztátalan, vagyis a zsidó vallási előírások szerint is fogyasztható. A faj vesztét élőhelyük pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta.
    

A múlt század közepére már kipusztultnak vélték. Ekkor fedezték fel egy kisebb populációját Iránban, amelyből a németországi Opel Zoo-ba került pár egyed, amelyek később alapjául szolgáltak a faj megmentésének és visszatelepítésének. Bár a teljes kipusztulást elkerülték, még ma is kevés - mintegy 1100 - példánya él ősi élőhelyén, köztük Izraelben, Irakban és Iránban. A világ 24 állatkertjében több mint háromszáz példányát gondozzák.
    

A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál - tömege 50-70 kilogramm, testhossza másfél méter, viszont az agancsuk kevésbé "lapátos". Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli - a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com