Minőségi kutyaházakat kapnak a tél beállta előtt rászoruló állatok

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Continest Technologies Zrt. hosszú távú együttműködési megállapodása szerint minőségi, fenntartható módon készült kutyaházakat kapnak a tél beállta előtt rászoruló állatok.Az idei program célja, hogy az év végéig 25 magas minőségű kutyaházat juttassanak el az alapítvány idei Állatvédelmi Szakmai Díjazottjai által kiválasztott szervezetekhez - olvasható az alapítvány MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A Continest Technologies Zrt. az együttműködés keretében felajánlotta, hogy a konténergyártás során keletkező szendvicspanel hulladékokból tartós és esztétikus kutyaházakat készít több méretben, figyelembe véve az állatvédelmi szakértők ajánlásait.

A közleményben Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztost idézik, aki hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés nemcsak az állatok életminőségének javítását célozza, hanem egy olyan fenntarthatósági példát is mutat, amely a jövőbeni innovációk és társadalmi felelősségvállalás számára is irányadó lehet. Kiemelte: a vállalatok és civil szervezetek együttműködése kézzelfogható eredményeket hozhat az állatvédelem terén. "Hiszünk abban, hogy az állatvédelem az állam és minden állampolgár közös felelőssége, és ezen program révén közösen tehetünk azért, hogy több állatnak rendelkezésre álljon az a biztonságos menedék, amely megvédi az időjárás viszontagságai elől" - fogalmazott.

Az alapítvány és a Continest Technologies Zrt. célja, hogy hosszú távon is együttműködjenek az állatvédő szervezetek támogatásában. A Continest Technologies Zrt. a jövőben is biztosítja az alapanyagokat és összeszerelési útmutatókat a kutyaházak elkészítéséhez, míg az alapítvány gondoskodik az anyagi és humán erőforrásokról a folytatáshoz.

Vetter Szilviát, az alapítvány kuratóriumi elnökét is idézik, aki így fogalmazott: ez a program az elsők között van, amely az alapítvány egyik misszióját hivatott beteljesíteni, bevonni a vállalati szférát az állatvédelem ügyébe, és ezzel új lehetőségeket teremteni a rászoruló állatok számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com