MME: a költési időszak előtt kell elvégezni a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett felhívásában arra kéri a lakosságot, valamint az önkormányzati és állami szerveket, hogy a költési időszak végétől március végéig végezzék el azokat a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, melyek áprilistól már veszélyt jelentenek az állatokra, a biológiai sokféleségre.Mint hétfői közleményükben hangsúlyozzák, a tapasztalatok alapján a leggyakoribb tevékenységek - melyek az ország lakosságát, az önkormányzatokat, az állami szerveket és a gazdasági élet szereplőit leginkább érintik, és a nem megfelelő ütemezés miatt évről évre visszatérő természetvédelmi és állatvédelmi problémát okoznak - közé tartozik, hogy a tulajdonosok, kivitelezők gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy a védett fecskéket és denevéreket is érintő épületmunkák természetvédelmi hatóságiengedélyeztetés-kötelesek, és csak a szaporodási időszak szünetében, ősztől tavaszig végezhetők el.

Ezért hallani lakott fecskefészkek tömeges leveréséről nyaranta - emelték ki. A hatósági engedélyek kiállításakor különösen fontos lenne annak hangsúlyozása, hogy a fészkek eltávolítása után biztonságosan és hatékonyan kell megakadályozni a fecskék visszaköltözését a munkálatok ideje alatt, továbbá ezek befejezését követően műfészkekkel kell pótolni a megsemmisült fészkeket - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint szintén gyakran okoz gondot, hogy a természetvédelmi oltalom alatt álló madarak fészkei is védettséget élveznek. A fokozottan védett fehér gólyák téli viharokban sérült vagy áramütésveszélyes módon, az elektromos hálózat oszlopain a vezetékekre épült fészkeinek magasító kosárra emeléséhez a megyei kormányhivatalok csak a költési időszakon kívül, március 31-ig adhatnak engedélyt.

A fák és bokrok kivágása sok esetben, több okból indokolt és szükséges. A bel- és árvízkár megelőzését szolgáló hullámtértisztítás, az elektromos vezetékhálózatra felnővő fás szárú vegetáció eltávolítása, visszavágása, különösen tömeges nagyságrendben, jól tervezhető és ütemezhető az őszi-téli időszakra - olvasható a közleményben.

Ezért indokolatlan, a természetvédelmi és állatvédelmi törvénybe ütköző a munkákat a madarak költési időszakára hagyni - fűzték hozzá. Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com