Mosómedvék érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Mosómedvék (Procyon lotor) érkeztek a Szegedi Vadasparkba, az emlősöket a Pest megyei Ócsa környékén fogták be vadon a természetvédelmi szakemberek - közölte az állatkert közösségi oldalán.A mosómedve eredetileg Észak- és Közép-Amerikában őshonos, Európába az 1930-as években telepítették be, elsőként Németországba, főként prémhasznosítási és vadgazdálkodási céllal. A szökések és szándékos szabadon engedések következtében gyorsan terjedni kezdett, ma már Európa 27 országában észlelték vadon. Magyarországon az 1980-as években jelent meg, napjainkra már stabil hazai állománya van.

Inváziós fajnak számít, amely elterjedve veszélyt jelent az őshonos élővilágra, ráadásul számos betegséget is terjeszt, amely állatot és embert egyaránt fertőz. Emiatt Magyarországon 2010 óta nem tartható magánszemélyeknek. 2016 óta pedig az Európai Unió inváziós fajok listáján szerepel, vagyis tilos a tartása és kereskedelme magánszemélyeknek, csak állatkertekben nevelhetők szigorú feltételekkel.

Magányosan élnek, alapvetően éjszaka aktívak, a nappalokat összegömbölyödve a fák lombkoronájában töltik. Egy-három kilométeres átmérőjű területen mozognak, melyek átfedésben lehetnek más egyedekkel. Gyakran fogyasztanak növényi terméseket, magvakat, olykor olyan termesztett gyümölcsöket is, mint a barack, dinnye, szilva, de szerepelnek az étlapjukon ízeltlábúak, halak, kétéltűek, rágcsálók és tojások is. Jól alkalmazkodnak a különböző élőhelyekhez és az ember közelségéhez, lakott területeken gyakran kutatnak élelem után szeméttárolókban.

A 60-90 centis testhosszú, 6-7 kilós mosómedve mancsában tízszer annyi érzékelő pont található, mint az ember tenyerében, ami vízben még érzékenyebbé válik. Jellegzetes "mosó" mozdulatait azért végzi, hogy tapintással felderítse a megszerzett táplálék tulajdonságait.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája a Bolognában megrendezett World Dog Show 2026 világkiállításon - tájékoztatta a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) csütörtökön az MTI-t.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

http://ujhazak.com