Négyszáz év óta először épült hódgát az angliai Exmoor területén

Több mint négyszáz év után először épült hódgát a délnyugat-angliai Exmoor területén.A rágcsálókat január végén költöztették át Somersetbe egy skóciai vadpopulációból a National Trust nevű brit szervezet projektje részeként, amelynek célja a térség folyóinak helyreállítása és az áradások csökkentése - írja a BBC hírportálja. A hódok vadászata a kipusztulásukhoz vezetett Nagy-Britanniában a 16. században, ám a 2000-es években indított erőfeszítéseknek köszönhetően azóta sikerült visszatelepíteni őket a szigetország több területén.

    
A vadkamerák felvételein látható, ahogy az állatok a fákat rágcsálják és gyűjtik a növényeket a gát megépítéséhez a Mineheadhez közeli Holnicote birtokon. Az építmény búvóhelyként szolgálhat a ragadozók elől menekülő állatoknak, élelemtárolására is alkalmas, ezen kívül természetes árvízvédelemként szolgálhat.
    

"Egyszerűnek tűnhet ugyan, ám ez a hódgát rendkívül különleges. Csaknem félezer év óta ez az első ilyen építmény Exmoorban és azt jelzi, hogy lépésváltás történt a vidék kezelésében" - mondta Ben Eardley, a National Trust projektmenedzsere. Hozzátette: "ami igazán elképesztő az az, hogy ez a gát mindössze néhány hete van itt és már hozzájárult egy vizenyős terület kialakulásához".
    

A térségben már most megjelentek a jégmadárfélék és idővel, ahogy a hódok kiterjesztik a gátjaik és medencéik hálózatát, újabb vadállatok bukkanhatnak fel, köztük kétéltűek, rovarok, denevérek és madarak. "Ahogy szembenézünk a klímaváltozás hatásaival és az egyre rendszeresebbé váló szélsőséges időjárási jelenségekkel, muszáj, hogy az ilyen természetes intervenciókra is építsünk" - jegyezte meg Eardley.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse

A 11 éves, malinois kábítószer-kereső eb születése óta a rendőrség kötelékéhez tartozik. Hét testvérével együtt ők voltak az elsők, akik részt vettek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kölyökkutya-nevelési programjában.

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

http://ujhazak.com