Nem a szájában található baktériumok, hanem a méregmirigyek miatt halálos a komodói sárkány harapára

Ismerd meg a világ öt legveszélyesebb állatát!A bolygó tele van veszélyes állatfajokkal, amelyek közül most megismerheted a legveszélyesebbeket, amelyeknek a mérge akár halálos is lehet. 

Komodói sárkány: A világ legnagyobb gyíkja a komodói sárkány (Varanus komodoensis), aminek hossza akár 3 méter is lehet. A szájüregében található 30 centi hosszú, villás nyelvvel érzékeli a szagokat. 

A zsákmánya széttépésében a nagy, rágásra képtelen fogai segítenek. A harapása bármely állat számára végzetes. A kutatók sokáig azt hitték, hogy a ragadozó szájában található baktériumok miatt halálos a támadása, ugyanis azt feltételezték, hogy a harapás során ezek a baktériumok a sebből a vérbe jutva vérmérgezést, majd halált okoznak. 

A megharapott áldozat még el tud menekülni, de néhány nap múlva meghal, amit a komodói sárkány kivár.

Az új kutatásokból azonban kiderült, hogy valószínűbb, hogy a gyík szájában található méregmirigyek okozzák az áldozat halálát. 

Fekete mamba: Afrika leghosszabb mérges kígyója a fekete mamba (Dendroaspis polylepis), ami összességében a világ második leghosszabb mérgeskígyófaja, ugyanis hosszban csak a királykobra előzi meg. A fekete mamba hossza 2,5 méter lehet. Emellett a világ egyik leggyorsabb kígyója, mivel a sebessége elérheti a 20 km/órát is. 

A kígyó harapása szinte minden esetben halálos, ha az áldozat nem kap időben segítséget. Az agyarai mindegyike 12-20 csepp mérget tartalmaz, és ebből elég két csepp ahhoz, hogy megöljön egy embert. 

Bár félelmetes és nagyon agresszív faj, mégis a fekete mamba csak abban az esetben támad emberre, ha fenyegetik vagy sarokba szorítják. 

Királykobra: A világ leghosszabb mérges kígyója a királykobra (Ophiophagus hannah), aminek a hossza elérheti az 5,5 métert is. Ha fenyegetve érzi magát, akkor felemeli a fejét és széttárja a körülötte lévő bőrt, ezzel megmutatva a fenséges megjelenését. 

A királykobra mérge nem a legerősebb a kígyók között, viszont nagy mennyiségű mérget képesek leadni egyetlen harapással, ráadásul gyakran többször is megmarja az áldozatát. A királykobra egyetlen harapára 15 perc alatt végezhet egy emberrel. 

Trópusi bikahangya: Az összes rovar közül a trópusi bikahangya (Paraponera clavata) csípése az egyik legfájdalmasabb, amit gyakran a lövés okozta fájdalomhoz hasonlítanak, és akár egy teljes napig is eltarthat. 

A csupán 2 centi hosszú hangya erős szúrójával méreganyagot fecskendez az áldozatába. A mérge a fájdalom érzékeléséért felelős idegsejtekre hat, és bénulást okoz a csípés helyén. A méreganyag halálos a kisebb élőlényekre, de az emberre nem, viszont rettentő fájdalmat okoz. 

Brazil vándorpók: A világ egyik legmérgezőbb pókja a brazil vándorpók, aminek mérge a neuromuszkuláris rendszerre hat. Az emberek által lakott területeken előforduló brazil pók gondolkodás nélkül támad, ha veszélyben érzi magát. 

Ha embert támad meg, akkor annak tünetei erős fájdalom, túlzott izzadás és zsibbadás a bőrben. További tünetek lehetnek a görcsök, homályos látás, szabálytalan pulzus, csökkent testhőmérséklet vagy például a hosszan tartó, fájdalmas erekció. A tünetek 30 percen belül jelentkezhetnek. 

A brazil pók mérge nagyon veszélyes, de csak ritkán halálos. 1903 óta mindössze 15 brazil pók által okozott halálesetet jegyeztek fel Brazíliában. 

(Forrás: miragemagazin.hu)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com