Országos kéknyelv-betegség vizsgálatokat rendelt el a Nébih

A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg - közölte a Nébih a honlapján.Hollandiában szeptember elején kitört, majd országszerte rendkívül gyorsan elterjedt a kéknyelv-járvány. Október elején, a korábban mentes státuszú tagállamok közül Németország és Belgium is bejelentette a betegség holland határhoz közeli megjelenését.
    

Mindezek miatt a Nébih - a betegség leghosszabb lappangási idejét figyelembe véve - a 2023 júliusától Magyarországra érkező fogékony állatszállítmányok vizsgálatát írta elő.

Az érintett 59 szállítmánnyal érkezett csaknem 3800 szarvasmarhából a vizsgálat idején már csak mintegy 1150 állatot tartottak az országban, a többit harmadik országokba exportálták.
    

A vármegyei kormányhivatalok bevonásával csaknem 1700 mintavétel és laboratóriumi vizsgálat történt, amely a másik tagállamból érkező szarvasmarhákkal együtt tartott állatokat is érintette. Idáig öt tenyészetben tizenöt holland származású, nem vakcinázott állatnál igazolódott, hogy korábban találkoztak már a vírussal, megfertőződtek. Bár ezen szarvasmarhák fertőzésveszélyt nem jelentenek, de az eredmények azt mutatják, hogy Magyarország kéknyelv-betegség mentességének megőrzése szempontjából kulcsfontosságú a megelőzés, beleértve a vírus terjesztésében szerepet játszó szúnyogok elleni védekezést, valamint a karantén előírások szigorú betartását. Ez azért is fontos, mert a kéknyelv-betegség mentes státusz elvesztése kereskedelmi korlátozásokat jelenthet a fogékony kérődző állatokat tekintve - ismertette a hivatal.
   

A Nébih információi alapján a korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából, valamint más tagállamok fertőzött területeiről. A fertőzést közvetítő törpeszúnyogok aktivitási időszaka a hideg időben megszűnt. A hivatal azonban felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az érintett országokból származó állatok vásárlásánál különös gondossággal járjanak el, az előírt kezeléseket, vizsgálatokat, karanténozást minden esetben teljesítsék.
    

A Nébih az oldalán arra is kitért, hogy a kéknyelv fertőző vírusos állatbetegség, amely a kérődző állatokat (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődzők) támadja meg. Egyéb állatokra és az emberre a vírus nem veszélyes. A kórokozót kizárólag a Culicoides nemzetségbe tartozó törpeszúnyogok terjesztik. Állatok közti közvetlen kontaktussal, illetve egyéb úton a fertőzés nem terjed.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com