Pápaszemes pingvin kelt ki a Szegedi Vadasparkban

Pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) kelt ki a Szegedi Vadasparkban, ez az első fióka, amelynek már egyik szülője is a Tisza-parti városban jött világra - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.Egy pingvinfióka kikelése már nem számít kivételes eseménynek a vadasparkban, a december közepi jövevény azonban mégis különleges. Apja, a németországi Straubing állatkertjéből származó Zebra párjául a szegedi születésű tojót, Pimpót választotta.

Vagyis a fióka az első "második generációs" szegedi pingvin.

    
A Nemzetközi Fajmegmentési Program (EEP) keretében 2011 végén érkeztek az első pápaszemes pingvinek - köztük Zebra is - a Szegedi Vadasparkba, és egyből állatkert egyik legnépszerűbb lakóivá váltak. 2014-ben jött világra az első fióka, majd évente számítani lehetett a csapat gyarapodására, amely azt mutatja, hogy jól érzik magukat a szegedi otthonukban. Az évek alatt 13 pingvinfióka kelt ki tojásából, ezek jó részét a szüleik fel is tudták nevelni. A pápaszemes pingvinek hosszú távú monogám kapcsolatban élő gondos szülők, s ennek tanújelét adták az állatkertben is.
    

A fiókákat a gondozók egy hónapos korban viszont egy időre elválasztják, hogy megtanítsák elfogadni a táplálékot emberi kézből is. Ez azért fontos, mert a gondozásukkor takarmány-kiegészítőket és a madármalária megelőzését szolgáló gyógyszereket szükséges adni nekik, ezt csak egyedenként megetetve lehet megtenni. A "tanítás" után természetesen a fióka visszatér a csapatba.
    

A pápaszemes pingvinek, melyek testhossza 40-60 centiméter, tömege 2-4 kilogramm, nem sarkvidéki környezetben, hanem Dél-Afrika partvidékén élnek. Az egyetlen afrikai pingvinfaj magyar nevét a szeme fölött megfigyelhető csupasz, rózsaszínű bőrfelületről kapta, amely a testhőmérséklet szabályozásában játszik fontos szerepet. A hőmérséklet emelkedésével több vér jut ide - a bőr színe is élénkebbé válik ilyenkor -, ami könnyebben lehűlhet.
    

A természetben a legnagyobb problémát az élőhelyek pusztulása, a tojásvadászat és a kevesebb táplálék mellett a Dél-Afrika térségében sajnos nem ritkán előforduló olajtanker-katasztrófák jelentik. Egy-egy ilyen tragédia alkalmával ezrével pusztulnak el a pingvinek is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

http://ujhazak.com