Pécsen két estén át is várják a látogatókat

Látványetetésekkel, fényfestéssel, koncertekkel, madarász- és tűzzsonglőr-bemutatóval várják egyebek mellett a látogatókat az Állatkertek éjszakájára csütörtökön és pénteken a Pécsi Állatkertben - közölték a sajtó képviselőivel hétfőn az intézményben.Mint azt Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója elmondta, a baranyai megyeszékhely intézménye a tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is két estén át várja változatos és izgalmas esti programokkal az érdeklődőket augusztus utolsó két napján. Emlékeztetett arra, hogy a pécsi intézmény a Dél-Dunántúl egyetlen állatkertjeként a kezdetektől megrendezi a programot, ezúttal már nyolcadik alkalommal várják a látogatókat a baranyai megyeszékhelyen.

    

Mint mondta, az augusztus 30-án és 31-én zajló programsor minden eddiginél színesebbnek ígérkezik, hiszen összesen mintegy húsz különböző elemet tartalmaz. A megszokott, óránként többször megtartott látványetetéseken túl fényfestéssel, fókatréningekkel, koncertekkel, madarász bemutatóval, tűzzsonglőr-produkcióval is kedveskednek a látogatóknak.
    

Decsi István (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere arról szólt, hogy a Pécsi Állatkert jó példája annak, miként tudnak együttműködni az önkormányzati tulajdonú cégek a baranyai megyeszékhelyen. Mint mondta, a víz világnapja kapcsán például a pécsi vízszolgáltatóval közösen visznek végbe fejlesztéseket, idén, az Állatkertek éjszakáján pedig a pécsi közösségi közlekedésért felelős Tüke Busz Zrt.-vel működnek együtt.
    

Mindennek részleteiről elmondta: szeretnék, hogy az állatkert programjaira minél kevesebben érkezzenek autóval, ezért a közlekedési vállalat kedvezményeket kínál a programra érkezőknek; aki ugyanis buszjegy felmutatásával vált belépőt, annak visszaútra szóló jegyét az állatkertben ajándékba kapja.
    

Gelencsér Gyula, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója a részletekről elmondta: a cég megduplázza az állatkert irányába tartó 34 és 34Y elnevezésű járatokat a programok napjain délutántól este tizenegy óráig. Az Állatkertek éjszakája pécsi programjairól, az utazási kedvezményekről a bővebb információk a pecszoo.hu oldalon találhatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com