Rákosivipera-napot rendeznek szombaton a Szegedi Vadasparkban

Rákosivipera-napot rendeznek szombaton a Szegedi Vadasparkban, a látogatók ekkor megismerkedhetnek a legveszélyeztetettebb hazai hüllőfajjal, valamint a védelme érdekében tett intézkedésekkel – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.Az állatkertben szombaton a többi közt a hazai hüllővédelmet bemutató stand várja az érdeklődőket az európai részlegen körbehaladó Medve-ösvény bejáratánál. A vendégeket játékos feladatok szórakoztatják, de akár élő kígyót is simogathatnak a látogatók. 14.30-kor nyilvános viperavizsgálatot végeznek a Rákosivipera-védelmi Központ szakemberének vezetésével, ekkor a vendégek egész közelről megtekinthetik viperát a Sancer-tó partján található terráriumnál.


Szegeden immár tíz éve látható a kültéri terráriumban a rákosi vipera.

Itt biztonságos és kényelmes, többek között földalatti búvóhellyel ellátott otthonukban szoktak áttelelni, márciustól novemberig pedig láthatók a felszínen. A vadasparkon kívül csak a budapesti és bécsi állatkertekben, valamint a Rákosivipera-védelmi Központban találkozhatnak velük a látogatók.


A Magyarországon tudományosan csaknem 130 éve leírt rákosi vipera azért kapott egy külön napot – szeptember első szombatját -, mert a természetben előforduló egyedeinek száma olyan kritikusan lecsökkent, hogy a csak napjainkban is folyó, nemzetközileg támogatott fajmegmentési programnak köszönheti megmenekülését a végleges kihalástól.


A rákosi - a szocializmus éveiben parlagira vagy rákosrétire átkeresztelt - vipera (Vipera ursinii rakosiensis) igazi hungarikum: az Európa-szerte élő parlagi vipera (Vipera ursinii) fajcsoport egy, már csak Magyarországon élő síkvidéki alfaja. A rákosi vipera rendkívül ritka és környezeti behatásokra érzékeny faj. Elszórt, néhány tucatnyi egyedből álló, egymástól elszigetelt állományait elsősorban az élőhelyek csökkenése, a ragadozók - róka, borz, vaddisznó - megnövekedett száma és a megmaradt gyepterületek fokozott művelése veszélyezteti.


A nőstények – a napsütötte napok számától függően – nyár végén, szeptember elején fialnak, általában hat-tizennégy eleven utódot hozva világra, melyek 12-16 centiméter hosszúak és alig két gramm a súlyuk. Három-négyéves korukra válnak ivaréretté. A legnagyobb eddig megfigyelt hím testhossza 47,1, legtermetesebb nőstény 59,8 centiméteres volt. A fiatal egyedek elsősorban sáskákkal, szöcskékkel, tücskökkel táplálkoznak, míg a felnőtt példányok gyíkokkal, madárfiókákkal és rágcsálóivadékokkal egészítik ki étrendjüket.


A rákosi viperát az élőhelyének fokozott védelmét, mesterséges tenyésztését, majd visszatelepítését is magába foglaló, 2004 óta folyó, az Európai Unió által támogatott program segítségével sikerült megmenteni. A Kiskunsági Nemzeti Park területén működő Rákosivipera-védelmi Központban már több mint 4 ezer kígyó született, melyek közül már ezret visszatelepítettek a hüllő természetes élőhelyeire.


A Szegedi Vadasparkon kívül a rákosi vipera napján túrára is várják az érdeklődőket a Rákosivipera-védelmi Központ szervezésében, a Kecskeméti Vadaskertben pedig ismeretterjesztő programokat szerveznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com