Ritka albínó teknős jött világra a Nagy-Korallzátony egy szigetén

Ritka albínó teknős jött világra az állatvédők szeme láttára a Nagy-Korallzátony egy szigetén - írta a The Guardian ausztrál online kiadása csütörtökön.A queenslandi Lady Elliot-sziget, a Nagy-Korallzátony legdélibb szigete levesteknős-fészkeit gondozó Jessica Buckman hétfőn bukkant a kis rózsaszín állatra, amelyik éppen a tojásból bújt ki. "Kiemeltem egy kis homokot, és ott volt a fészekben. Nagyon megdöbbentett, igazán különleges dolognak lehettem tanúja" - magyarázta Buckman a lapnak.

    
Társa, Jim Buck, aki már több mint 30 éve foglalkozik teknősvédelemmel és megfigyeléssel, úgy becsüli, nagyjából minden százezredik teknőstojásból kel ki albínó fióka. Ő sem látott többet egy-kettőnél. Még inkább meglepődtek, amikor egy másik albínóra is bukkantak, de az nem maradt életben, félig kikelve találtak rá. "Nehéz megmondani, volt-e belőlük több is, mivel nem mindegyikük kikelésénél vagyunk jelen" - tette hozzá.
    

Az albinizmus ritka, örökölt rendellenesség, mely a pigmentáció teljes vagy részleges hiányát jelenti. Az állatok világában ez általában rövid élettartammal jár, mert az albínóknak nem könnyű elrejtőzni. Buck egész karrierje során egyetlen felnőtt albínó teknőst sem látott. A hétfőn talált albínó fióka nem volt a legerősebb, de egy kis segítséggel kijutott a fészekből, hogy megtegye a kulcsfontosságú, 10-15 méternyi utat a tengerig.
    

Az állatvédők azonban nem remélik, hogy viszontlátják. "Általában ezerből egy levesteknős-fióka éri meg a felnőttkort, az albínóknak sokkal kisebb az esélye erre" - mondta Buckman.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Az autópályás rendőröknek nem csak az emberekre kell odafigyelniük az úton.

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

A lakossági internetes szavazás alapján a 2026-os év lepkéje a nagy tűzlepke lett - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

http://ujhazak.com