Sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a fecskék védelmében az MME

A meglévő természetes és a kihelyezett mesterséges fecskefészkek, -fészektelepek közelében minél több helyen sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).A szervezet csütörtöki közleménye szerint ezeket április második felétől legalább május végéig, folytatódó aszály esetén a másodköltés kezdetekor, június végétől néhány újabb hétig érdemes működtetni.
    

Az amúgy is megfogyatkozott állományú molnár- és füsti fecskék költése idén tavasszal is nehezen indul. Az elhúzódó hűvös idő miatt vonulásuk legalább két hetet csúszik, ráadásul a jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett talajú településeken a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön szinte lehetetlen sarat találniuk, amivel tatarozhatnák, megépíthetnék fészkeiket - olvasható a közleményben.
    

Mint írják, a helyzetet tovább nehezíti az utcai kék csapok megszűnése, továbbá a hazai legelő- és háztájiállat-tartás összeomlása, melynek következtében eltűntek a jószágitatók, útszéli pocsolyák. Az MME szerint ezen a problémán a sárgyűjtőhelyek létesítésével és fenntartásával lehet segíteni. A legkézenfekvőbb megoldás az, hogyha a kis forgalmú utak földes padkáján (a homokos, apró kavicsos padka nem jó, mert ezek nem tapadnak jól, az ebből készült fészek nem tartós, könnyen leszakad), gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével egy asztalnyi területet addig locsolnak, amíg a talaj több vizet már nem tud beszívni. Ezt követően az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően néhány naponta újra kell locsolni a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt.
    

A közlemény felidézi, hogy ilyen sárgyűjtőt a kertben is lehet létesíteni, de a gyep védelme érdekében érdemes tálcás sárgyűjtőhelyet alkalmazni, amellyel az erkélyen és a tornácon is lehet próbálkozni. Ez a módszer különösen jól alkalmazható a panel- és irodaházakban, lakótelepeken, valamint betonos udvarokban, ahol még ennyi talaj sincs vagy elkerülendő a gyep feltörése. Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Az autópályás rendőröknek nem csak az emberekre kell odafigyelniük az úton.

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

A lakossági internetes szavazás alapján a 2026-os év lepkéje a nagy tűzlepke lett - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

http://ujhazak.com