Sasszámlálás lesz a hétvégén

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 20. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig.Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak - olvasható az egyesület szerdai közleményében.
    

A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is -  olvasható a közleményben. A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.
    

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak.
    

A közlemény szerint a megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el. A programról további részletek olvashatók a https://imperialeagle.eu/hu/content/iden-sem-maradhat-el-az-orszagos-sasszinkron oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Az autópályás rendőröknek nem csak az emberekre kell odafigyelniük az úton.

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

A lakossági internetes szavazás alapján a 2026-os év lepkéje a nagy tűzlepke lett - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

http://ujhazak.com