Sérült kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon

Sérült kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon a hétvégén.Az állat először Illetes település strandján tűnt fel, és egészen a partig úszott fel a strandolók között a kristálytiszta vízben - látható azokon a fotókon és videókon, amelyeket a partról készítettek a történtekről, majd megosztottak az interneten a nyaralók.

A szemtanúk beszámolói szerint a ragadozó körülbelül öt percig úszkált békésen a part közelében, majd elment. Később még négy másik strandon is felbukkant, hasonló riadalmat okozva. A cápát vasárnap délután befogta a Palmai Akvárium mentőcsapata, amely megállapította, hogy az állat sérült, és fájdalmai vannak. Egy horog sebesítette meg, méghozzá annyira, hogy nem lehetett rajta segíteni, ezért végül elaltatták.


A kékcápát emberre veszélyes ragadozóként tartják számon, ám a támadások igen ritkák, mivel az állat természetes élőhelye a nyílt tengeren, 1-350 méter mélyen van. Rendkívül ritka, hogy megjelenjen a strandok közelében, a szakemberek szerint ennek oka általában az, hogy eltévedt, beteg, vagy sérült. A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a cápákról a veszélyes állatok képe terjedt el, miközben alapvető szerepük van a tengeri élővilág egyensúlyának fenntartásában.


A Földközi-tenger mintegy 50 különböző cápafajnak ad otthont. Spanyolország partjainál legutóbb június 7-én észleltek egy közel másfél méteres példányt a valenciai Arenas strandon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Jogokkal rendelkező, érző lényként ismert el két aranyhalat az argentin bíróság

Az állatvédők szerint az ilyen ítéletek hosszú távon alapjaiban változtathatják meg az állatok jogi megítélését.

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Magyar sikerek a nemzetközi szolgálati kutyás versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a magyar versenyzők a Lengyelországban megrendezett V. Nemzetközi Szolgálati Kutyás Versenyen.

A legokosabb macskafajták

A legokosabb macskafajták

Hét macskafajta, amelyek játékosak, kíváncsiak és sokszor a gazdájuk előtt járnak egy lépéssel.

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában

Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája a Bolognában megrendezett World Dog Show 2026 világkiállításon - tájékoztatta a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) csütörtökön az MTI-t.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A városi madarak jobban félnek a nőktől, mint a férfiaktól

A tudósok sem értik a kutatás meglepő eredményét.

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A költési időszakban végzett fakivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet a madártani egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a közeledő madarak és fák napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek.

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben

Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben.

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Váratlan befutó a sebességmérő akcióban

Négy lábbal nyomta a gázt a kaposvári rendőrök előtt a szökevény.

http://ujhazak.com