Strucckakas érkezett a debreceni állatkertbe

Strucckakassal bővült a debreceni állatkert állománya: a Pisti névre hallgató húszéves madár magánszemély felajánlásával került a nagyerdei parkba - közölte az intézmény igazgatója csütörtökön az MTI-vel.Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint az állat hamar megbarátkozott új környezetével, és már otthonosan mozog két tojó, illetve a jávorantilopok társaságában az Afrika-panoráma kifutóban, ahol az arra járó látogatók iránt is nagy érdeklődést mutat.
    

Mivel életerős, a struccok pedig emberi gondozásban akár 40 évig is élhetnek, az intézmény reménykedik a későbbi sikeres szaporulatban - tette hozzá. A Szahara déli részén, valamit Kelet- és Dél-Afrika szavannáin őshonos strucc (Struthio camelus) Földünk legnagyobb termetű és leggyorsabban futó madara; a tojók magassága a 2, a kakasoké a 2,8 métert is elérheti, sebességük pedig akár 70 kilométer is lehet óránként - magyarázta a szakember.
    

A strucc főként növényi részekből álló táplálékát nappal gyűjti párokban vagy kis létszámú csapatokban. A párzási időszakra akár 100 fős csoportokat is alkothat egy-egy vezértojóval az élen. A kakas által kapart fészeküregbe több tojó is tojást rak, a kiköltést azonban a kakas és a vezértojó végzi felváltva: éjszaka a fekete tollazatú kakas, nappal a szürkés tollazatú tojó ül a másfél kilogrammos tojásokon. A gyakori sakál- és hiénatámadások miatt a kikelt fiókák csupán 15 százaléka éri el az egyéves kort.
    

Bár továbbra is nagy számban él hatalmas területen, állománya jelentősen megfogyatkozott az elmúlt két évszázadban, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Haszonállatként világszerte, például hazánkban is tartják farmokon - ismertette Nagy Gergely Sándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

A láncfűrész hangerejét is képesek elérni egyes madárfajok

Ismerd meg a világ leghangosabb madarait!

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Mérgező lehet a kutyákra a tűztövis

Hét bogyó, ami veszélyes a kutyákra.

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

A házimacskák vadászatát térképezik fel lakossági megfigyelésekkel a HUN-REN kutatói

Egyetlen fotó is értékes adat lehet a kutatóknak a házimacskák vadászatáról.

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája címre

Szeptember 30-ig várják a jelöléseket Az év hős kutyája elismerésre a hoskutya.hu oldalon.

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Ezt ne tedd, ha fél a kutyád!

Többet árt, mint használ.

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Porcelánnak tűnik a világ legkülönlegesebb madártojása

Mintha kézzel festették volna a girakakukk tojását.

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

A kutyák agyműködése önkontroll közben az emberéhez hasonló mintázatot mutat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a kutyák nem automatikusan reagálnak.

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Láz helyett hűtéssel védekeznek a kórokozók ellen az erdei béka ebihalai

Elsőként mutatták ki a kórokozók elleni úgynevezett viselkedési hűlés jelenségét változó testhőmérsékletű gerincesekben az ELTE Természettudományi Kar (TTK) és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) kutatói.

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy fjord közepén találták meg a két hónapja eltűnt kutyát

Egy horgász vette észre a kimerült Tassent.

http://ujhazak.com