Takin született a Nyíregyházi Állatparkban

Egy hónapon belül már a második mishmi takin (Budorcas taxicolor taxicolor) születésének örülhettek a Nyíregyházi Állatpark szakemberei.A rendszertanilag a kecskefélékhez tartozó, de szarvasmarhára hasonlító állatok közül a most született borjúval együtt már kilenc él a nyírségi látványosságban - közölte Révészné Petró Zsuzsa oktatási osztályvezető szerdán az MTI-vel.

   
A szakember elmondta, a Himalája keleti részén élő takinok veszélyeztetett állatfajnak számítanak, egyedszámuk a természetben mindössze 3500 és a világ 37 állatkertjében is csak 164 egyed látható belőlük. Magyarországon csak Nyíregyházi Állatpark tartja ezt a fajt. A park mishmi takin tenyészbikája az Európai Fajmegőrzési Program keretében 2009-ben érkezett Berlinből, nőivarú társai pedig 2014-ben követték a franciaországi Beauval Zoo-ból. Idén márciusban egy tehénnel, áprilisban pedig egy bikával gyarapodott a nyíregyházi tenyészcsapat - ismertette Révészné Petró Zsuzsa.
    

A takin csapat legifjabb tagjai 220 nap vemhesség után jöttek a világra, pár órával a születésük után már lábra is álltak. A márciusi és április születésű állatok egészen kilenc hónapos korukig anyatejjel is fognak táplálkozni, de hamarosan a szálas takarmány fogyasztását is megkezdik. A zömök testű takinoknak négy alfaja él a világon, a Mishmi-fajta az élőhelyük közelében fekvő hegyről kapta a nevét. Általában ezer és háromezer méteres tengerszint feletti magasság között élnek, a hideg ellen vastag bundájuk mellett a fajra jellemző ívelt orrhát (kosorr) is segíti őket, ami előmelegíti a levegőt.
    

Mindkét ivar visel szarvat, de a bikák erőteljesebb testfelépítésűek és testtömegük akár a 350 kilogrammot is elérheti. Növényevő állatok, melyek mindig ugyanazon az útvonalon járnak a pihenő-, ivó- és táplálkozóhelyek között, így idővel ösvényeket taposnak ki maguknak. A csordákban elsősorban a nőstények és fiatal hímek élnek, az ivarérett hímek többnyire magányos életmódot folytatnak.
   

A természetben élőhelyük fokozatos csökkenése és az orvvadászat miatt az elmúlt huszonöt évben állományuk harminc százalékkal csökkent. Az Európai Fajmegőrzési Program koordinált tenyésztéssel növeli állományukat az állatkertekben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

http://ujhazak.com