Téli vadgyérítést kezdeményez a Balatoni Szövetség

A Balaton térségében több helyen is tarthatatlan helyzet alakult ki a vadak elszaporodása miatt, ezért a Balatoni Szövetség (BSZ) kezdeményezi, hogy a belterületi vadgazdálkodás jogi hátterének megteremtéséig az önkormányzatok, a térség vadásztársaságai és a rendőrség összehangolt munkával végezzenek vadgyérítést télen az üdülőrégió belterületein.Erről a térség önkormányzatait tömörítő szövetség elnöke, Balassa Balázs számolt be az MTI-nek szerdán. Közölte, a szövetség keddi elnökségi ülésén tárgyaltak a BSZ-nek címzett, az észak-balatoniaktól 700 aláírással érkezett levélről, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy a térség lakói tűrhetetlennek tartják a helyzetet. A vadak elszaporodása olyan mértékű, hogy sötétedés után már nem mernek kimenni az utcákra, mert vaddisznó kondák jönnek velük szembe. Kutyákat sebesítettek meg a vadállatok a bekerített lakóingatlanokon, és szállóvendégek mondják vissza foglalásaikat, gyermekeiket féltve.

    
A levélírók célszerűnek tartanák a belterületi vadbefogás és vadkilövés szabályozását, gyakorlatát életszerűbbé tenni. Ha a vadászati helyzet nem változik, jövőre a vaddisznók száma duplázódik - áll a levélben, amelynek aláírói a problémával régóta foglalkozó BSZ hathatósabb közbenjárását kérték. Balassa Balázs arról is beszámolt, hogy a térség polgármestereiből álló elnökség tagjai saját tapasztalataikkal is megerősítették a levélben megfogalmazottakat, és egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a gyors és hatékony intézkedés. Hangsúlyozták, hogy a vadakat a lakott területek határain kívülre kell szorítani. Nagyon veszélyesnek tartják a vaddisznók túlzott elszaporodását. Ugyancsak komoly gondot jelent a rókák, szarvasok, őzek, varjak túlzott elszaporodása - összegezte a BSZ elnöke.
   

Emlékeztetett arra is, hogy tavaly, majd legutóbb idén júliusban fordult a BSZ az agrártárcához, kérve a belterületi vadgazdálkodás jogi hátterének megteremtését, de még nem kaptak választ levelükre. Mivel sürgetőnek tartják, hogy történjen valami, ezért döntöttek úgy, hogy megvizsgálják, mit lehet tenni a mostani jogszabályi háttér keretein belül - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com