Tíz település nyert madárvédelmi eszközöket az MME pályázatán

Csaknem ezer madárvédelmi és ismeretterjesztő eszközt helyezett ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tíz olyan hazai településen, amelyek az MME által kiírt "Madárbarát település mintaprojektre" nyertes pályázatot adtak be.A felhívásra 53 település pályázott, közülük hirdették ki azt a 10 nyertes települést, amelyeket madárvédelmi, denevérvédelmi eszközökkel, szaktanácsadással és tanösvénnyel látott el az egyesület - közölte az MME szerdán. A nyertes települések (vagy nagyobb városok esetén településrészek): Lócs, Halastó, Sümegcsehi, Csincse, Pilisborosjenő, Rácalmás, Komárom, Encs, Győr - Ménfőcsanak és Budapest 22. kerülete.
    

A közlemény szerint a projekt során 672 darab különböző típusú odút, 10 darab fecskelakótelepet összesen 320 fecskefészekkel, 250 kilogramm méhlegelő magkeveréket és 200 ismertető táblát adtak át a nyertes pályázóknak. Az eszközök szakszerű kihelyezésében az MME helyi csoportjainak önkéntesei segédkeztek. A mintaprojektben résztvevő települések 5 évig kötelesek karbantartani és ellenőrizni az eszközöket, amelyben az MME munkatársai, a helyi csoportok önkéntesei is segítenek - áll az MME közleményében.
    

Az MME az évtizedek óta futó lakossági Madárbarát kert program sikerére alapozva 2022 májusában hirdetett pályázatot önkormányzatok részére Madárbarát település mintaprojektek megvalósítására. A Madárbarát település mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhattak, amelyek közterületein, intézményeiben még nincsenek madárvédelmi eszközök (odúk, odútelepek) kihelyezve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó az év madara 2026-ban

Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok idején az állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri tűzijátékok és petárdázások idején az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Rex Alapítvány.

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

http://ujhazak.com